MSE kedvenc versei
Egy nagy, tiszta térre értem.
Hogy ide eljutottam, az nem érdem.
Bársonyosan simogat a hangod.
Nem téveszthetem el.
Van, aki leteszi a lantot,
én csak most veszem fel.
Beleájulok öledbe.
Egy belső hangot követve.
Tudom, hogy Reád bízhatom magam.
De a segítésnek ára van.
Mintha egy szívvel dobbannánk,
mintha egy lánggal lobbannánk,
mintha eszünk egy srófra járna,
mintha mi egyek lennénk már ma.
Ha van barátod jó neked,
Ki mindig ott van veled,
Ha bajba jutsz segít,
És lelked belőle erőt merít,
Nem kell könyörögni neki...
Már nem láthattam arcod, nem hallhattam hangod,
de Neked, csak Neked köszönhetek egy asszonyt.
Nem vártál meg, elmentél csendesen,
gyötrődve, kínlódva, halálos betegen.
csak azért...
csak azért légy velem...
csak azért légy velem
hogy
többé már ne kelljen
érzésem szégyellnem
csak azért
magamért...
Mint madárfészket a faág,
úgy ölel át Édesanyád.
Mint felhőkből a záporeső,
ha baj ér Téged, úgy sirat Ő.
Ólomlábakon vánszorgó fájdalom
üvölt az éjszaka közepén.
Ma minden olyan szép volt.
Csend ülte meg a szobát,
és ő csak csókolt, csókolt...
Te szerelmes Balaton part,
Ezüst tükör vizeden
Szél fodrozza a habokat,
Nap festi a színeket.
Feloldódik pezsegve örömben, s talán
Eltűnik ez is csendben örökre, akár
Nátrium-klorid tiszta H2O-ban.
Illékony tünemény, friss tavaszi sóhaj,
Lélekmasszázsolaj simogat csókokkal
Én soha nem üldöztem el a szerelmet...
Mindig csak szótlanul a távolba dobtam.
Messzire tőlem, messze magamtól a rút
homályba bomlani, mint távolba jobban