MeszarosneMaya kedvenc versei
egy lap a Jelenések Könyvéből
Hajnalok hajnala előtti esten
viharfelhőket fúj felénk a szél.
Jaj de sok embernek megérthetetlen,
hogy aratnod kell mit elvetettél.
Ha fájó emlékek kínoznak,
s fájdalma nem csitul, hatalmába ejt, el nem enged,
indulat és gyötrelem dúl benned,
róla egymagad tehetsz
csak, mert szüntelen dobol fejedben
gondolataid, magad szennyezed,
régi sérelmeiddel, melyek már nincsenek,
hisz minden napod tündöklő tisztaság lehet...
A nyári est készülőben,
Nézd, a Nap is lemenőben,
Egy tucatnyi felhőn táncol,
Visszapillant, mint egy vándor.
Virágzó lelkek, hová lettetek,
morzsolt dohánylevelek pipába
valók, múlt időket vettetek,
s beleestetek abba a hibába,
mit a porrá váltak magukévá tettek,
a kor mérgező, lehangolt attitűd,
suttogássá halkul az élet...
Kinek és mit írok, nincsen abban kényszer,
én biztos nem leszek érettségi tétel.
Nem fogok követni semmi algoritmust,
főleg, mi lelkemtől egy idegen stílus.
Hajnali kép,
mind, ami szép,
a semmibe illan el épp.
...balkonon vörös muskátli virult.
Vonzotta tekintetem, kacsintott reám,
e nyugalom a lelkemhez simult.
Föllapoznak mindenféle rossz és jó érzések,
véráramot sodornak az erős gondolatok,
átfésülnek a tóparti nyárfák és kőrisek,
s én szeretem e lomb szűrte, színes árnyalatot.
Nem kell nekünk
horvát tenger,
így is
csokibarnák
vagyunk,
szenved minden
magyar ember,
lassan fel is forr...
Kirándulás a Pilis erdőségében
Minket láthatóan megtámadó a vihar,
Ide fog érni, és le is fog gyűrni hamar...
Minket láthatóan megtámadó a vihar.
Oh, anyám, üzenj fiadnak, kérlek
Oh, anyám, üzenj fiadnak, kérlek!
Kérd meg őt, vállunkra ne tegyen több keresztet.
Így is roskadozunk már, az élet fájón terhel.
Nem akarunk mást, csak élni csendben, szeretetben.
Reggel fölkeltem, mert megérintett az élet,
üde volt, és friss, ragyogott és fénylett...
Mit szeretnél, kérdezte játékosan, lazán,
egy ölelést, egy jó szót ily reggel korán,
vagy csak úgy hagyjalak bennem sodródni,
ahogy az ujjak játszanak a zongorán?
...az elméd, szellemed és a lelked.
Kérd meg a vizet,
vonzzon magához mindent,
mint egy mágnes,
mi nem előnyös odabent,
rezgést, energiát, hullámot,
mely árt, lehúz és nem visz közelebb a boldogsághoz.
Hófehér karjával ölel, simogat,
békét sugározva lelkem gyógyítja,
néma tisztasága szívem szólítja,
a csend zenéje elbódít finoman.
Lám-lám, itt lógok a falon,
s drága-hű olvasóm, te légy,
ha úgy hozza az alkalom,
testemen szemtelen ne légy!