MeszarosneMaya kedvenc versei
A tavalyi rózsaszál,
Amit kaptunk Nők napján,
Rég elszáradt, más nyílott.
Apa és férj toporog,
Hogy egy újat átnyújtson.
Mikor a Teremtő egyszer jót akart tenni,
egy Nőt alkotott, kit majd öröm lesz szeretni.
Szépségből alkotta, és sok ezer virágból,
a világmindenség forró csillagporából.
Kopár, dermedt, kora tavaszi tájon
Hűs hideg szél fúj fájón.
Nejem vártam, már jön végre,
Bús szívemre szállt a béke.
Mosolyog rád a reggel,
tavaszi fák sok rüggyel,
barka pamacsa nevet,
hallgasd szívverésemet.
Hozzánk szóltok minden mozdulatban,
nekünk nyíltok ezer-száz alakban -
az anyai szív...
Már gyermekkorom óta állatbarát vagyok,
hűséges énjük bennem tiszteletet hagyott.
Úgy érzem, sok ember vehetne tőlük példát,
legelsőként a békés életnek fortélyát.
Ha meghallom a madár dalát,
szívem élénkebb ritmusra vált.
Beköltözik tavasz varázsa
a csicsergők kedves dalára.
Kereslek az öreg tölgy hűvös árnyai alatt,
hol magunkhoz öleltük a forró délutánt.
Ott éreztem először azt a finom illatodat,
s ragyogtál kéklő íriszembe reménysugárt.
Elmentek mellettem az évek.
Kellett, hogy velük együtt lépjek,
Az is, hogy megelőzzem őket.
Nesztelen árnyék, merre jársz,
a mindenség szökik túlra,
így engem soha meg nem vársz,
emlékeztetsz hát a múltra.
Mára már megfakult, amiben hittem,
Magamra maradtam kétségek között.
Lelkem bujdosott, mint bűnös üldözött,
Árván, mint akit megtagadott Isten.
Szeretnék élni egy boldogabb világban,
ahol az emberek nem élnek viszályban,
élni a Teremtőnk-adta szép világot,
legalább részét, a megmaradt szilánkot.
Karcsú, fehér húsú, büszke platánfa
arany ruháját bozótra szórta,
háncsgöncét - trehányan - mellé ledobta.
Kócos fészket ringat kopasz ága...
Ha meghalok
Ha egyszer azt mondják neked,
meghaltam,
ne hidd el a hírnök szavát.
Élni addig fogok,
amíg a szíved értem dobog.
Kedves uram, kérem bocsássa meg nekem,
mert reményt adtam, pedig másé a szívem.
Higgye el, én tényleg akartam szeretni,
nem arra vágytam, hogy lássam önt szenvedni.