MotoszkaDaniel kedvenc versei
Vadvirág mezején építem házamat.
Szomorú fűzfából készítem ágyamat...
Megszülettél, s új hónapot hoztál,
az első deres hűvös hajnalok
simogatják meg a vándor arcát -
még fénnyel lobbannak a nappalok.
Az elmúlás zálogházában
poros polcokon
évgyűrűim
Hideg téli reggeleken szívfagyasztón,
Sűrűn hull a fehér hó.
Fázós téli napokon pihenek,
Jéghideg kályhám mellett didergek.
Ajkadon, mint nyíló rózsa illata,
szól a vágy mélabús hívó szava.
Ölelő karodban hogyha elveszek,
szemfedelem legyen simogató kezed.
Lángot gyújt szívemben az őszi szél,
Rám ragyogó csillagok alatt a régi emlék visszatér.
Emberhez méltatlan lett a világunk,
Bilincset nem kézre, lelkünkre verték.
Hazugot szemünkkel igaznak látunk
S hajnalnak hiszünk ránk boruló estét.
Álmaim mesés, csodás honában
pufók kis felhők kergetőznek.
Szélkutyák falka égi otthonában
egymásban puhán mind elmerülnek.
Voltál első, ki szememre fényt hozott,
kezed érintése lelkemre békét.
Ajkadon nimfák csengő nevetését,
s szemed tükrében táncoló koboldot.
Régi történet
Lássa Isten, irgalmazzon.
Az árva magyarságunkon oltalmazzon!
Ifjúkorunk boldogságán
Imát mondtunk a templomunk oltáránál.
Mi vagyunk az édenkert önző gyermeke,
a felbolydult világ bűnös szerelmese.
Kik eladtunk mindent a vágyott szerelemért,
és pokolra szálltunk az elveszett angyalért.
Az értelmetlen dolgok
bennem összebújnak
A gondolatok hitté
domborulnak
Ahogy egy klinikai pszichológus
- munkában precíz és elkötelezett -
A tudat mélyére ások szavakkal:
gonosz és angyali miként rendezett.
Nyáron mindig arra gondolok,
Nézném estig a lángoló pipacsot,
A repcetáblákat, a rikító sárgákat,
A levendulamező kékjét,
Habzsolva annak édes ízét.