Motta kedvenc versei
Hosszú heteken át furcsa álmok leptek,
odaátról jöttek rég távozott lelkek.
Szüleim, testvérem, rokonaim sorban,
követték barátok folyvást, lankadatlan.
Bájos az arca,
fény, ami illan,
habzik a szoknya,
lába kivillan,
vár a csodákra,
égbeli jelre,
s eljön a párja
létet emelve!
Múlt ifjúságán,
emlékek hátán
szűnik a ritmus,
gyermeki hév.
Mikor a Teremtő egyszer jót akart tenni,
egy Nőt alkotott, kit majd öröm lesz szeretni.
Szépségből alkotta, és sok ezer virágból,
a világmindenség forró csillagporából.
Kopár, dermedt, kora tavaszi tájon
Hűs hideg szél fúj fájón.
Nejem vártam, már jön végre,
Bús szívemre szállt a béke.
Hozzánk szóltok minden mozdulatban,
nekünk nyíltok ezer-száz alakban -
az anyai szív...
Története olvasható,
romjainak nyoma sincsen,
az emlékét felidézve
elképzeljük azt, mi nincsen.
2012
Anyámat Isten elvette
Tudom hogy jobb helye van fent a mennyekbe`...
Botorkálva halad az úton, mintha keresne valamit,
Megáll, lép, megáll, majd elfordulva halad tovább,
Vele van barátja, a fehérre festett bot, benne bízhat ott.
Nem adja fel, dacolva halad tovább, vezethetné talán?
Ez az út veszélyes, gödrös és göröngyös.
Porcicák rebbennek szerte,
ahogy kitárul a szoba ajtaja,
lépteim lármáznak a csendbe`,
s fáradt padló reccsenő zaja.
Magammal beszélek
Kint még csupaszok a fák, ülök magam
bent a meleg szobában elmerengve.
Játszik a fény a falon megremegve,
tornáztatom - emlékezve - az agyam.
Bujon a templom mellett laktunk, és az egyik éjjel
megkondult a harang, aztán néma csend.
Kérdeztem, ez mi volt,
ki járkál odafent?
Csizmát a kis legényre,
Most indulunk Hetényre!
Fehér virágok
bólogatnak, jég alól
szép hóvirágok!
A karod, mely egykor ringatott... merev,
mint ajkad, mely bölcsőm felett dalolt,
lecsuktad óceánszemed, örökre le,
nem hoz már a vörös hajnal holnapot.