Motta kedvenc versei
Mindig vártalak gyermekként, Anyám,
és ma, hogy átnéztem az égbolt ablakán,
ott láttalak
Isten kertjében,
álmodtam talán, vagy nem,
nem is tudom,
talán ez is olyan éber pillanatom,
mikor nemléted léte csak illanás.
Dalt írok neked, rímekkel szépet,
Szélhárfa pengette, éji zenét.
Dalt, ami tudod, sosem ér véget,
Suttogja füledbe szférák énekét.
Szeretném érteni, mit beszélnek a fák,
álmodnak-e éjszaka az alvó koronák.
S visszaálmodják-e az elszállt időket,
a réges-rég elmúlt, kedves emlékeket.
Csak hozzád akarok hűnek lenni,
mit nekem más nő, hírnév vagy rang!
Nem választhat el tőled semmi,
legfeljebb ásó, kapa, nagyharang.
Jöttél életemben, mint szivárvány az égre.
Vihar után te voltál életemnek éke.
Csillogó harmattal öntözted lelkem.
Mondtad, mostantól nem kell félnem.
Szerencsés János (Szerencses71)
Anyám jutott eszembe ezen a napon
Amikor megölelt hűvösebb hajnalokon
Szemembe nézett, és mosolyogva becézett
De én nem értékeltem soha az egészet
Örökké leszek!
Szárnyad voltam, mikor repülni féltél,
Mosoly az arcodon, ha nem jött a szó,
Két erős mankód - minden lépésnél,
Szívedet feltöltő, édes illúzió.
Tündöklő fényed tápláléka lelkemnek,
Egyetlen mosolyod beragyogja a kék eget.
Minden ember tiszta lélekkel,
romlatlanul jön a világra,
még semmi baja az élettel,
mindenben számíthat anyjára.
Héééé! Még itt vagyok!
Még eseng az érték bennem...
Várok a szakadék mélyén,
tudom, nem itt kéne lennem,
mert jobb volt a perem szélén.
Nyűglődöm a sors jelzésén.
Mint forrás, mely szétloccsan a réten,
s kis patakban úgy folyik tovább,
szerteárad vidám kedvem nékem,
ha titokban látom a csodát.
Az idő nem zsarol -
felfal és elrabol.
Lágy bőrünkbe hatol,
mély ráncokat rajzol.
Tanulságot adott a rövid élet,
pedig boldogságot kerestem benne!
Tollammal vágok rajta egy mély léket,
amiben elmerülhet lelkem csendje.
Lesz ez még másképp, lesz ez még jobban,
karácsony éjjelén gyertyaláng lobban,
csilingel egy kis szán ott, fent az égen,
eljönnek hozzánk, kik elmentek régen!
Nem is olyan régen sima volt az arcunk,
gondok nem szántottak barázdákat rajtunk,
teljében volt erőnk, mozgattunk hegyeket,
asztalunkra kaptunk kenyeret eleget.