Motta kedvenc versei
Szél hozza, szél viszi fellegeket,
ázom vagy melegít napsugár,
libikóka egyszer fel, egyszer le,
fontos, hogy ki ül másik oldalán.
Az időkapu
Poros úton hagyott szekér
A kietlen tájba belevész.
Lehajló almafaág alatt
Álmodik a remény.
Apám csak mereng,
Bámulja a gyertyafény táncát,
Szájáról leveszi rozsdás, öreg láncát,
Szavakat máshogy intéz hozzám,
Arca nem boldog, nem vidám,
S belekezd, most jól figyelj rám,
A mondatok most mást jelentenek,
Mint ahogy régen hallgattál...
A Nap könnyei hullanak
az égről a földre.
Itt vagyok, de hiába,
már nem látok előre.
Szél bukdácsol surrogva a part ritkás
fái között.
Meg-megzizzen a telet megért avar...
Ugyan mit akar?
Kívülről csak egy hegy fákkal,
Míg belülről olvadt kőzet tüzes lánggal.
Csak nőnek a Celsius fokok és a feszültség,
Ki tudja, meddig bírja ez a hegység?
Ritka madár szállt kertembe,
virágzó rózsámra,
szemében egy csillag táncolt,
tollán Nap sugára.
Közeleg hozzám a tavasz!
Átölel fentről a napfény.
A változás fájdalma
Sírjon a vásott hegedűm,
Húrja futkosson hátadon!
Tanítsd meg gyermekeidnek,
hogy mi a haza, az otthon,
a család, a felelősség.
Azzal, hogy megszülettél,
felelőssé váltál mindenért,
ami körülvesz,
felelőssé váltál mindenkiért,
aki életed része lesz.
Ha kevés a szeretet, én itt vagyok neked,
ha nevetni szeretnél, hadd nevessek veled!
Ha sírnod kell, hát sírjon valami bennünk,
örömöt, bánatot éljünk meg mi együtt!
...de csücske még egy picit bír,
fájó lelket épp betakar...
A járda, ahol álltam, égette a talpam,
hosszasan merengve a távolt kutattam.
Szinte szuggerálom, látnom kell, most feltűnsz...