Napsugar0607 kedvenc versei
Udvaron alkony csendje nyújtózik,
egy kiskapu nyiszorog didergőn.
Halk zsongás, rácsitteg madárcsevej,
tavaszfuvallat suhan az erdőn.
Bár ködbe vész, tudom, merre fut a folyó,
érzem, mi vár az utcákon, túl a sarkon -
maradtam, ki mindig voltam: álmodozó;
s a szél ismerősen simítja az arcom.
Évezredes átkok üldöznek szüntelen,
Nyűg és baj mindenütt, nehéz a küzdelem.
Sárga aranyfényben vándorolt ide népem,
Tábortüzeink vakító, égi fényében érkeztek.
Én olyan vagyok, mint minden ember,
laza láncszem, egy por s egy őrület,
egy fény, egy árnyék, egy céltalan jel,
egy hidegség, egy forró hevület.
Várod a holnapot, ami hozzád bekopog.
Megtanít
a szépre, jóra, vigasztaló, biztató szóra.
Lehet,
hogy csak játszik veled, de a holnapot
képviseled.
Ha csillag lennék, ragyognék az égen,
elámulnál titokzatos fényemen,
de csak elveszve bolyongok az éjben,
kétségbeesve keresem a helyem.
Új tavasz ébred, kezdj élni végre!
Virul a május ezernyi szirma,
Illata árad, vadvirág-tarka.
Közben a kertben harangláb csendül,
Ahogy kelyhében méhecske rezdül.
Hogyan tovább, kislány? Mi jár a fejedben?
Ha tükörbe nézek, könnyet látok szemedben.
Bánatban leélni egy életet, tényleg ezt akarod?
Vagy félreteszed gátlásaid, és önmagadat adod.
Már nincs hó, sem jégcsap,
Nap éltet. Ezer ága süt.
Meleggel simogat!
Örökös körforgás,
Évszakok követik egymást.
Ámor nyila hasítja a levegőt.
Udvaromnak díszítését,
levegőmnek frissítését,
égig érő fenyőm törzsét
célozgatja veszettül?
Arcnélküli emberek
mutatják a tükrödet,
hitet vesztett köröket,
félelem-ette bűnöket!
Akik szerettek, nem szerettem,
akit szeretnék, nem szeret.
Hogy más is így járt, nem vigasztal,
de élek, amíg csak lehet.
Tudatos gondolkodók, avagy ki nevet a végén
Minden betegségnek
a stressz az alapja,
erre rásegít az ember,
ha félelem rabja.
Tanúja voltam szép lelkednek 2.
Második állomás
Tanúja voltam szép lelkednek,
Mint rózsakertnek dús illata,
A rózsaszirom sohasem feled,
Bársonnyal hív, miközben simogat.