Olivia kedvenc versei
Ádáz vihar űzött velem álnok viadalt.
Orkán erejével hadakoztam diadalt.
Álmodtam...
gyönyörű pillangót láttam álmomban.
Te voltál az, jó anyám...
szárnyaidhoz csalogattál,
meleg fénnyel betakartál,
hűvös csókkal megnyugtattál.
Anyuci, ha virág lennél,
piros pipacs lennél,
minden rétnek és mezőnek
legszebb éke lennél.
Szőke Szamosnak lányaként születtem,
Mellette éltem le gyermekkoromat.
Hűs habjaiban sokszor megfürödtem,
Fürge sellőnek képzeltem magamat.
Ősz van, hull a falevél: aranysárga.
Gondoljak-e tavaszra vagy a nyárra?
Ami fent volt magasban, hull a földre.
Gondoljak-e néhai szeretőmre?
Tél van megint. Az égbolt palaszürke.
És hallgatag a ház, a fák, az út.
Az esti köd az ágakat megülte...
Későn jöttél - ne fogjanak gyanút.
1974-2005
Szólt a tenger,
Mi van a szemeddel?
Többet ne sírj,
Medrem csak ennyit bír!
Vízben születtem
Tűzben lebegtem
Ésszel szerettem
Szívvel szenvedtem
Vesszőt adtál kezembe, Uram,
vezetni népemet.
Mutattad oszlopként utam,
melyen népem követ.
Csendesen hullámzik
egy szép nyári este.
Nap arany sugarat
vet a tó vizére.
"Kihűlt az égbolt és leszállt az éj"
Napunk régen hosszú útját járja,
az égen megjelenik hű párja.
Hold is megindul, messzi útra kél.
Tudod, kérlek, ha egész éltedben rendes voltál,
Családot, barátokat szeretted, imádkoztál...