P.Brook kedvenc versei
Az élet egy nagy tenger,
és sodor magával,
van úgy, hogy ráfekszel,
ringat a hullámmal.
Milyen regény a hangulat,
Ha hahotázva hang mulat,
Vagy beléd rúg és odavág,
S képen suhint egy lomha ág.
Magammal viszem, szívembe égett
a déli nap a Kopárok felett.
Magammal viszem, mert csak így érem
el álmaimat szív-rejtekemben.
Feketébe öltöztetem a szívem,
Ma hagyni fogom, hadd sodorjon az ár.
Hánykódik bennem a múlt sötét vízen.
Szíved ma számomra örökre bezár.
A szeretet sugárfénye
Ragyogtatja testem, lelkem.
Kitárom szívem ég felé,
S kitárom a föld felé.
Keskenyre húzod a szádat,
szorosra,
hogy a szótlan imádat
bent rekedjen,
és vigyázol,
hogy lelkedben a vágy
csendben lebegjen,
mert súlya van...
Gondolatok gyűjtés közben
Szemezünk: az idő meg én,
gubbasztva egy domb közepén.
Megálltak napok meg órák,
utat visszafele róják.
Dalunk egy ideje csak bennem szól.
Nem hallom tisztán édes dallamát.
Nincs már négykezes, szakadtan elszórt
húrokba kapaszkodik a magány.
Az ember fiai
Felkelt a Nap halott, sápadt fényével,
Késői szeptemberi nap gyenge melegével.
Nézem a messzi, távoli tájat,
Perzsel a múlt emlékei, ég a vágyam.
Horváth Krisztina (-KisCsillag-)
Szívem sötét erdő,
Lelkem fekete árny,
Mit nekem adtál,
Úgy érzem, eldobnám.
Barackfájával öregedett,
száraz torzó már a ház előtt.
Ráncai nyarakkal aszalódtak,
térde, nyaka roppan,
keringése lassul, lépte roggyan,
de lelkében ujjongó zene zeng.