Pera76 kedvenc versei
Illatot hoz, finom édest,
Belebújik fűbe-fába,
De
Azt a régi olajmécsest,
Eddig soha el nem fújta.
A pirop (rubin) legendája
Azúrkék égen még sok csillag tolong,
majd hajnalukra ég egy nagy rézkorong.
Álmod még ott ring lelked páholyában,
apró kis vágyakkal pihegve, lágyan.
Messzi
Messze voltál mindentől,
Messze... a szó feldereng,
Milyen szép és milyen hosszú
Az az út, mi elvezet.
Volt egy álmom, békeváró,
Csendes-titkos, erdőjáró.
Volt egy álmom... elveszett.
Elnyelték a fellegek.
mikor a keletinél már tűréshatárra ér a húgyszag,
s a hőgutában csak az hűt le, hogy az uszodát épp felújítják,
mikor fellázad a társasházi nyomor, mert az öntözőrendszer
főcsövét átvágta a szomszéd, aztán lelépett külföldre,
mint aki jól végezte; mikor ebéd közben csöng a telefon,
mézesmázos hölgyike invitál egy szívvizsgálatnak
álcázott gagyi performanszra, s ott metakommunikatíve...
felfeszítenek a hétköznapok,
s kifosztanak, ahogy emberek a másét,
beleomlok a vágyba annak mentén,
ahogy a jégtáblákat oldják fel a kudarcok,
egyszerre hiányzik a fény és a sötét,
és borzongok, ha látom,
hogyan gyűlik fel bennem a halál,
hogyan távolodik tőlem minden part...
Csupa rejtély - nőből vagyok,
aki beszél, locsog, csacsog,
hisztis némber, komoly asszony -
térj ki, hogyha megharagszom
Anyámra ünneplőt adtam
arcán kinyílt egy rózsa
maradék haját kontyba fonta
ha indulni kell - a szégyent
majd otthon hagyja
Érzem a holnapot, az órát, a percet,
melyben az elmúlásnak olaja serceg,
sejtem a napot, a holdat s felhőruhám,
miből az elmúlás réme vicsorít rám.
Levendulaszínű dombok
Illatába fon a táj,
Lejtős, lila lankák között
Békeszagú szellő száll.
Hajnal van. Didereg a ház.
Remegnek a zúzmarás ablakok,
Összekoccannak a fogaim is,
Reggelente mindig átfagyok.
Kocsis Zoltán emlékére
egy kósza névnap néhány zenemű
zenekari és zongora-cédé az oktáv
véget ért az élet az a táv amit
kéretlenül végigfut mindenki
Széjjelhasadt ólomfelhők,
- köztük futva, kéket égre
festő, frissen fújó szellők,
napfényt szórnak sötét végre.