Pera76 kedvenc versei
Ne kelj fel jajjal, ha itt van a hajnal,
örömed lelje minden ébredés.
Legyen tiéd dalban, ne unott zajban
álmodból átmentett reménykedés.
az első szerelem annyi volt
csak bámultuk a holdat este
s e csepp idilli pillanatban
kezed kezemet megkereste
mikor utoljára rám tapadt
ajkad hosszú csókja
mikor az erek lassú folyói
kiapadtak sorra
mikor belélegeztem
az elmúló illatod
mikor azt hittem én is
de én még itt vagyok...
Mondanám,
cserepesre száradtak a szavak,
ahogy feszül a hogyan,
mint lobogók a szél alatt,
s felettem húz el a megértés,
épp csak belekapni bírtam,
próbáltam magamhoz húzni,
de megfordul s eliszkolt...
Nagyot mondók versenyére
összegyűlt pár teremtmény,
eget rázó hencegés és
túlzás a végeredmény.
Várod már, hogy hazaérjek?
Él emléke még az éjnek:
mikor csendben odabújtál,
a takaróm alá csúsztál...
A zápor jött és kopogott,
szalajtott, szórt, szapult, szitált,
lemosta a sós homokot,
megríkatott sok parki fát.
A nagy hajók a messzi kékbe vesznek,
minden csupán egyetlen pillanat.
Csak ennyi volt: partján egy szép szigetnek
mi összeforrt, azonmód szétszakadt.
Solitude
hajnali háromkor
tajtékot vet az idő
megrendül
bámész bérházak
behunyt balkonján
állok a víz felett...
sodródik a tenger
az élet peremén
megyek tovább
Ropog a tűz most idebent,
Víznótát duruzsol a csend,
Lassan ébred kinn az erdő,
Napfényt csillan a dombtető.
várok
várólistás haldoklók türelmével
iszapos létemben fuldokolva
vázamra feszülő
zátonymagányom ködében
várok
mély kúthitemben...
Belátom én már,
hogy nincs bocsánat,
vétkeimre nem
elég alázat,
megváltást nem ad
az, hogy szenvedek.
Ég karéja, ki van ott?
Loptam tőle pipacsot,
záporral mért jó gazda,
égből lábát lógatja.
Valamit írni kéne mégis,
míg eloszlik ez a szürkeség,
széthullt gyöngyöket megkeresni,
köd mögött a csillagot lesni,
mint hitőrző, büszke jegenyék