Pflugerfefi kedvenc versei
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Túl keserűen láttad az életet.
Fájó kínban őslélek született.
Gyászos percek kísértésében.
Átvezet téged a nehézségeken.
Ha béke lenne, megpihennék,
ha csend lenne, verset írnék.
Vadvirágról, mesés rétről,
viharról vagy lenge szélről,
tóról, mit elfed ó-arannyal
vérző felhőkkel a hajnal,
templom-csendben szőtt imákról,
orgona síró daláról...
Nyitott szívvel vágyni a tájat,
újralátni bérceket, fákat...
Napsütötte, mély völgybe nézni,
géned gyökereihez térni.
Én leszek az angyalod,
ha akarod,
szárnyat adok neked,
ha repülést vágyod.
Reggel locsolok és gyártom
Az én saját szivárványom,
Egyesegyedül az enyém,
Egy picurka magánremény
Kicsinyke kertem rejtekén,
Lelkemben rejtegettem én,
De hiába rejtegettem...
A szívem repes, várlak.
Boldog vagyok, ha látlak.
Este van, és tücskök ciripelnek,
A dombtetőn fekve nézzük az eget.
Felettünk csillagok, alattunk a falu,
S a fények tánca körbeöleli a hangunk.
Szólt a csend, már ölelne magához.
"Gyere és szeress, mi közöd a világhoz.
Itt van minden, mit valaha akartál,
ne állj meg csupán egyetlen csóknál.
Hányszor jár az óra körbe,
hányszor hallok még felőle,
hogy nem mertem felvállalni,
a tiltókkal szembeszállni.
Ahogyan a hajnal derengésre vár,
hegynek az ormán sűrű felhő száll.
Mi az öröm?
Ha egy édes gyermek kacag szüntelenül,
mindenkire nevet; soha veszteg nem ül.
Valamit előkap, arra is ránevet,
s mulattatja magát rendületlen.
Fekszik lábamnál
Szuszogó szőrgombolyag -
Cseppnyi boldogság.