REDHOOD

Tempora mutantur et nos mutamur in illis.
Köszönöm Mindenkinek az olvasást, és a verseket.

Égbolt

Élve a földön,
éveim költöm.
Éjjeli égbolt,
gyermekként rég volt.

E -boltban csillagok,
aprók,pontok,szikrák,
lelkembe mind lát,
millión ragyog.

És ha itt hagyok,
És ha meghalok,
Vigyetek hozzájuk
el,Ti Angyalok!

Mikszáth Kálmán:Az idő javít novellája versben.

Avagy szakcikk a dohányról, valamikor1886 körülről.

Erdély felé futott a vonat,
rajta koros urak utaztak.
Péchy Tamás mondta történetét,
utuk végére értek aznap...

-Mikor még én vicispán voltam,
szeme felragyogott ám erre,
-Én egy mázsa dohány levelet
úgy barátságból kaptam-kezdte.

Parancsoltam rögtön hajdúnak:
-Egy-két csomót vágj fel belőle!
Nekem most dolgomra mennem kell,
vissza érek tán' delelőre.

Uzsonna után tértem vissza,
kilenc hajdú ambituson fekve,
holt sápadtan,lekuporodva,
verejtékben szuszogtak egyre.

-Hát benneteket má'meg mi lelt!?
Egyik rebegte -rosszul jártam,
abból a dohánykából szíttam
egy keveset, kérem alássan.

A dohányomból? No igen szép...
Bent asztalomon a szobámba,
-mosolygott a dohányom vágva,
-szűzen,ingerlőn, engem várva.

No isz' én azt szeretném látni,
viceispánt a földhöz vágjon!
Pipámba tömtem, meg gyújtom azt,
szívom fújom,hatását várom.

Egyszer csak homályosul szemem,
izzadok, forognak a falak,
zöld színbe az akták, bútorok,
kályhám meg az ablakhoz szalad...

Kitárom gyorsan az ablakot,
hogy eszméletem nyerjem vissza,
be toppan marciális alak,
ajtóm főjegyző aki nyitja.

Ni!Mi dohány ez itten?-kérdi
-Csak mondom amit szívni szoktam,
nosza tajték pipáját tömi,
szívja, füstölget, egyre jobban.

Hirtelen felugrik kiszalad,
ambitusra megyek utána,
Ő egy oszlophoz támaszkodik,
hörögve szól: -ördög dohánya!

Miféle átkozott plánta az!?
-Rendes dohányom-mondom erre,
-Rosszabb ám mint a nadragulya!
-Ugyan-intek- Ez nekem gyenge...

Földhöz vágta tajték pipáját.
Átölelve borult nyakamba,
-Igaz hű barát voltál mindig,
romlásom szíved sem akarja.

-Nem választanának újra meg,
kérlek tartsd titkon az esetet.
Isten bocsássa meg azt Nekem,
hogy itt megosztottam veletek.

Padlásra vitettem a dohányt,
nem nyúltam hozzá,hisz nem volt jó.
Évek múlva egy nap elfogyott,
nem volt ám otthon színi való.

Na hiszen, el szíttam volna még
Én a száraz krumpli levelet!
Eszembe jutott a dohányom,
padlásról csak ide, le veled!

Megvágom, szívom fúvom füstjét,
féljen bíz'csak a macska tőle!
Elandalít csodás aroma,
nyelvem lágyan csipkedi "gőze".

Fehér hamvakon tűzszem, izzó,
pipámba fürgén füst úgy dagadt,
susogva száll,szent áhítat jár,
mint muzulmánt tubafa alatt.

Egyszer csak ocsúdok belőle,
-Hozzátok a padlásról mindet!
-Ez volt az utolja-mondja nőm,
-Szétosztottam már mind,cselídnek.

Mikor sok volt, nem tudtam szívni,
olyan volt mint valami sors dráma.
Mikorra jó lehetett volna,
elfogyott az a kevés, mi drága.

"Lássátok, ez az élet.
De nini, megérkeztünk.
Ezennel bezárom... akarom mondani
abbahagyom a történetet."