Rai kedvenc versei
Kisgyermekként jöttem e Földre
Szüleimnek örömére,
Nevelgettek, édesgettek,
Tanítgattak, ápolgattak,
Felnőttem, és ím, itt vagyok,
Örömmel írok és olvasok.
A szeretet vár türelmesen,
Mint a nap melegét a reggel...
Ma van a gyermeknap,
minden kedves ajándékot kap.
Egy ölelést, egy mosolyt,
egy együtt nevetést.
Vajon hogy látnám a világot, ha más lennék,
nem ember, de a fény lennék,
világítanék a sötétben,
a homályos zegzugok erdejében.
Tegnap fényképeket nézegettem,
benne volt egy ici-pici pólyás.
Amíg néztem, azon vélekedtem,
hogy mitől lettem vajon óriás?
Labda pattan, szív ragyog,
ó, boldog gyermeknapok.
Táskák a sutba vágva,
a láb dobog,
vágta, vágta.
Mondd azt, hogy szeretsz, mondd újra és újra,
kiáltsd hangosan, és súgd hozzám bújva.
Tarlót égettem, s falevelet
Szélviharos, tavaszi napon.
Érzelmekkel fűtött fekhelyet
Lángnyelvekkel festett szép lapon.
Tündököltek fényesen
sok száz csillagok,
hozta a hajnal
a mosolygós Napot.
Ó, jöjj, természet, fesd meg nekem
napról napra változó kertem,
jöjj, ízleld meg a kincseimet,
a fán érő gyümölcseimet.
Lassan újra itt a nyár, ami hidd el, megvár.
Kiálts most az égbe hát.
Öntsd ki lelked bánatát.
Őrzöm az eső illatát
Rózsaszín felhőket látok
Fogom a nagy ívű szivárványt
Gondolatban gyermekkori rétekre visszajárok
Édesapám, előtted állok s nézlek,
Két szemedben látom, milyen volt az élet.
Emlékezz vissza, minden, ami bántott,
Erővé vált, s a mostnak adott álmot.
Kifogytak gégémből a szavak.
Beszűkölt tüdőmből kintre a tér.
Kiírtam volna álnok bánatomat,
de a könny ma e földön,
mondd, mennyit ér?