Sabee kedvenc versei
Sírok. Könnyek mossák arcomat,
Én már megvívtam belső harcomat.
Elesett a jó, csak a rossz maradt,
Követem a belső hangokat.
Múlik az ősz,
közeleg a tél,
s az idő a te...
Te vagy az első gondolatom, mikor felkelek,
Te jársz a gondolataimban, mikor álomra hajtom fejem,
Te jutsz eszembe minden pillanatban,
Ott vagy minden szívdobbanásomban.
...
gyógyító dallamon dobban a szív.
Pillanat csendje gyengéd uszály,
sorsom lágy fodrain csipkébe zár.
Mit ér a szépség, ha nincs ki átölel?
Mit ér a mosoly, ha könnyezve alszol el?
Te fiatal, ki nyárutón
nem vágysz vissza iskoládba,
te dacos, napon barnuló,
anyuka szemfény csodája,
a tanulás nem árt soha,
s az élet ifjan így kerek,
hiszed, hogy sorsod mostoha,
elhiszem, hisz rég hittem ezt...
A fájdalom emléke megmarad,
De mindig lesz, ki támogat.
némán kísérsz "régen mosoly" barát
rémisztő, ahogy látsz - rímem -, habár
mozaikinfók szövik palettám
sugallva a lényeget: nekem már
Úgy elmondanám neked, mi van idebent,
De félek, e zűrzavar átölelné a végtelent.
S mondanám, ordítanám, de nem lehet,
Hogy e szív neked dobogott, csak neked.
Éheznek a sereghajtó tegnap-árnyak,
izgatottan ennék csábító jelenem
nap-vágy terítős asztal(om)ról,
de nem érik, így kényszeresen
kell lemondaniuk a jóról...
Kérlek, csak egy percet adj még!
Hadd döntsem el, mit szeretnék.
Két karodban elmerülve
Öröklétbe szenderülve
Szerethetnék.
Azt mondják, olyan sápadt vagyok.
Most legalább ennyiben hasonlítok a kedvencre.
Vámpírizmus korát éli bőröm halvány holdfény-kredence.
Nem jár már rózsás bimbó, viruló bókkal hűtlenkedve
másnak orcáján csattan csókja - hiába vágyom rá epekedve.