Schmidt_Aladar kedvenc versei
Reményeket vesztve csapodár ifjúságom
kamaszos bókja gyűrt levélként sárba hullt,
hol félve rebbenő pilláid szégyenlősen
az örök magányt szegődtették társamul.
Jéghideg kövön vacogva álmodik,
hajdanán hozzá is járt télapó.
Oly szép, oly kedves nekem
minden, mi rád emlékeztet:
szőke hajad, bájos szemed,
hangod is még fülemben cseng,
mégis, miért kell elfelednem?
Születtem anno e földre - vajh’ mi végre?
Akarni a jobbat és tenni is érte,
hogy legyen hite még jövő nemzedéknek,
mielőtt - mint füstkarikák játszi szélben -
szétfoszlana emlékem a messzeségben...
Jajongó, tar ágak között
kerengőzik a szél vadul,
s holt levelek ősz-pirosa
örvény-táncban rőtté fakul
Férjvadász
Hazánkba jött orosz lány
lakhelye lett Oroszlány,
törte csak a nyelvet,
kutyának se kellett,
így hát visszaporoszkált.
Lassanként elfogynak a vágyott holnapok,
múlt ködébe tűnő lélek-dallamok,
s az emlék adta hit - bár csak matt kép marad,
örökkön él benned, mint kollázs-pillanat.
Megtörten bámulom a csendet magam előtt.
A napfelkelte sugarai vágják át az égen a felhőt.
Narancsos színei szemem íriszén táncolnak,
És lelkem pillangói szabadon szálldogálnak.
Hajad bársonyos puhasága:
éj-fuvalom lágy susogása,
mosolyod csábító varázsa:
balzsamos rétek halk zsongása...
Ha a pának rossz a tegnap,
ha a pának baja holnap,
ha a pának fája-mája
sámít, ásít mára szája
smár a mese sema régi,
irtó-birkózást ígéri -
de inkább aztán alszik mégis,
szomorkodom aztán én is...
Zsong a fejem: spondeus vagy daktilus,
s nem is felező nyolcas, vigye ördög!
Bazsalyog, ki a soraim közt dörmög:
hexametert próbált - ez frenetikus!
erre-arra pozicionálva
háborúk keresztfolyosóiba
gondolatok villámfényébe
álomhullámverésbe
pillanatokra felugró
horizontig
Csonka volt, most mégis ép.
Szellemnek ad otthont.
Arany János emlékére
nyitották e szép hont.
keresem a szavak helyét
megmondanám hova tegyék
elrendezném szépen sorban
még a szél se tudná jobban
fújná erre fújná arra
lecibálná betakarna...