Sun68 kedvenc versei
Kell valami, amibe kapaszkodjak,
egy kimoshatatlan emlék, fénykép,
amit a szem fotózott: boldognak,
valami hely, behatárolt térség,
hol áll az idő, a fa sem korhad,
fűben fekszünk, s nem okollak
semmiért.
Fekete éj, üres égbolt.
Szívet dermesztő, jéghideg szél.
Nem maradt semmi más utánad,
Úgy mentél el, ahogy jöttél.
Lassan felmorzsolódnak tetteim,
szavaimat komótosan őrli a kor.
Sugárzó frissesség, üde fiatalság,
csak lelkemben csapong virradatkor.
Óh, én úgy szeretek csak itt belül lenni,
világi játszmákat a semmibe venni,
ott, ahol Te vagy én, s ahol én vagyok Te,
s nekünk ez nem kerül, csupán a semmibe.
A költő fölött elszáll az idő.
Mi megmarad, talán a gondolat,
mert életünk, mint múló pillanat,
úgy tűnik el, hogy meg se mérhető,
mit értünk el, s értelme volt-e? Ír
az ember, ha úgy érzi, írni kell,
és az se számít, ki olvassa el...