Sun68 kedvenc versei
Nem mondanám rejtélyes világnak,
inkább ajándékszerűen szépnek
az örök élet előszobáját:
a helyet, ahol napra nap élek.
Úgy jön el, mint aki épp menne,
füstjeleket küldöz a felhők fölé,
elered tőle az ég szürke könnye,
s legördül arcán, mintha értené.
"Ne a vak szem és a hangokat visszhangzó fül, hanem az ész segítségével próbálkozzatok." (Parmenidész)
Ész szabad működése a gondolat,
tudat kell hozzá, nem csak puszta lét.
A nyelv beszédbe rejti a dolgokat,
főleg, ha mondandón nagy úr a tét.
Ásott sírnak kereszt vagyok,
Talpig állok enyhe gyászban,
Felettem nem a nap ragyog,
Gyújtsatok gyertyát, hogy lássam
...aludj csak aludj
kései szerelmem
életem delének ragyogó napja
fájdalom-ráncaid
kisimultak és illatod
a hipószagot is túlhagyja
mindjárt jönnek érted
én addig csak ringatlak...
Célod, barátom, nemár az legyen,
hogy büszkén ülhess egy magas hegyen!
Ott vártalak a nyíló pirkadatban
sötétlő víztükrön ringó csónakban,
az ébredő nap színezte arcomat,
rózsapír mögé rejtve bánatomat.
Lágyan ölelt át, és karba vett az alkony,
elringatott békés, végtelen ölén,
estimává halkult könnyed, égi hangon
láthatatlan hálót font az éj körém.
Szemfényvesztés duplán,
s mindig jön egy hullám...
felszínen ringatja,
bódítja, nyugtatja,
míg lassan átázik,
hasad, reped, mállik.
Eredetije olajoshordóra vésve...
...S felhorgad éji, akácos úti, harsány sóhajom!
Hallják, kik feszes tartásban
szochaladó álmot élnekaztán is,
hogy ihlető allémmal tél vizén fűtögetnek.
Három elmerágó mondat Tátikán, Reziről Sümeg felé...
Időmarta, setét köves várfundamentum hegytetőn,
udvara emlékén felvert, szálas fű, rajta hátam,
tarkómon meg tenyerem
(mondhatni romokban heverek), így méregetjük
egymást az éggel, völgyben kushadó, szolga nyugalmú
falvakkal nem törődve, s mivel mennyboltom hatalmas,
kék szemében kicsinynek találtatok, megnyugszom kissé,
lévén egyrészt, mert szabadságon vagyok, másrészt, mert...
Bősz, hömpölygő bíbor-árban
megrogyott a kártyaváram...
Meguntam már Budapest utcáit,
körbejárni a Deák-teret,
vagy fekete vagy fehér a kedvem,
gyakran nincs is közte átmenet.
nem akarom, nem akarom,
de emléked átjön
csukott ajtómon-ablakomon,
múlt igázza a lelkemet
Mocsárszagú, meleg vízben álldogál a lápi nád,
Szél fújja a bóbitáját, körbepillant, hát mit lát.