Szabika kedvenc versei
Hol van a határ, míg szívünk összeérhet,
s lángolhatunk sötét messzeségnek?
Már nem jut át rajtam a fény,
belülről csillanok néha...
Tükröm s trükköm, súgd meg, ha érted,
Mért tántorgok tán a sűrű sötétségben?
Kusza gondolatok tartanak még ébren,
Miképp a valóság vén visszhangja éltet?
Hallgatom a rádiót,
S hallom hangodat,
Nézem a filmet...
Napjaink erkölcséről
Megtipornak mindent,
a fájdalom a hűvös arcokon széttolong,
mint a víz a kőzetet,
az lelkeket alakít, nevet s borong.
Vigasz
Ne szomorkodj! Nincs értelme.
Szomorún szökik az elme.
Ne a tegnapokat lássad!
Éld minden percét a mának!
"A fának lombokat hoz a tavasz,"
és a szabadság sincs messze már....
Csalogány szállt le a égből
csapongó csöppke hírnök ő!
Ágról ágra csetlik-botlik
szinte nyugtot nem talál.
Csiga faluban sokk a sok csiga,
gyűlnek is olykor, mennek máshova,
ahol van víz, árnyék, tök a korona,
alatta hadba egy hadnyi óvoda.
szeptembert simogat
a felkelő szél,
átfúj reményként
vigaszul a tájon,
ha útjába kerül
egy-két falevél
rozsdát harapdál
az ágról, a fákról...
hová a lelkek vissza-visszatérnek
s néma sóhajok az égig felérnek
hol megtöri a csend szíved ritmusát
s önmagaddal vívsz késő-lázas tusát
honnan gondolatban hosszú útra kélsz
s enyhet sebeidre Istentől remélsz
hol titkodat megőrzi a kies táj
s nem tudod elengedni mert nagyon fáj...
Egy jó baráton keresztül találkoztunk,
Ismeretlenül a világban bolyongtunk,
Úgy éreztük, hogy soha semmi nem választhat el,
S kedveltük egymást, az érzés nem tűnhet csak úgy el!