Talpas kedvenc versei
megalkotsz megszeretni.
rajzodon szürke cetli:
áttekinthető lennék?
magamra ráismernék.
nem tiltakozva menni menni vakon
nem tudni önmagad kiszabadíthatón
születésen görnyedt kötelességtudat
a térkép végén összecsuklott utak
iránytalan a csönd benned és te benne
levegő-keresztsúly a tüdődre vetve...
karácsonykerítés.
túl a szeretet tombol,
az önzetlen, a tiszta, a bla-bla.
nevezni hogy ennél pontosabbra.
Kétszáznyolcvankét történet jött össze,
a háromszáz sem volna innen messze.
Ám csituljon, ki eddig követett:
lesz majd talán egy kötetlen kötet,
hogy mondandóim még tovább terjessze.
gyöngyházfényű ég alatt
ki támogat, beteg.
a percek verőerében
buborékistenek.
Félórákat várt rám - néha ennyit késtem -
a buszmegállóban, a Blaha Lujza téren.
Az a fotó eltűnt, hol mindenki gratulál.
Mi szikárak lettünk, a szilárd meg képlékeny.
Magunkra döbbentem egy ronggyá gyűrt fényképen,
hol nikotincsókok közt telt meg a hamutál.
mint aki érti mindenek titkát:
fehér hibiszkusz bontja a szirmát.
A hír úgy szól, hogy nincs új a Nap alatt.
És ha nincs új bohózat, nincs új dráma,
hát csak átolajozom néhány szavamat,
és megtörlöm a költészet ingujjába.
Nyöszörög az italhűtő,
földig lelóg a Nap nyelve,
júniusnak minden lázát,
ingem alá belehelte.
befogadsz s kiöntesz naponta, hetente,
s olykor csak a partra vetett hal vagy,
ki önmagát loccsantja cseberből vederbe,
nem találva semmi izgalmasabbat,
valami olyant, mi nem megállít, megtart,
és hagyja, hogy meghalva újjászüless,
hogy ne legyen az élet ennyire elszart,
és a pillanat kútja ennyire üres.
Otthon már két napja esik,
a pályaudvarra megyek,
a vonatok teteje száraz,
egyikre se váltok jegyet.
Azt mondják, hogy hasonlítunk.
Rám néznek: "kiköpött".
`75 nyara volt, mikor
Anyámnál kikötött.