Teodorick kedvenc versei
Köszönöm, Uram ezt a mai napot,
Köszönöm a holdat, napot, csillagot,
Köszönöm a törődést, a sok vigasztalást,
Köszönöm a véget nem érő megtapasztalást.
Azt mondtad, viharos tenger a szerelem...
Te pedig rozoga, törött hajó rajta.
Van egy dal
valahol a világban,
valahol egy dal
zongorában, gitárban.
Életünkben mindig nagy csodákra vártunk,
S a helyes úttól, sajnos, gyakran messze jártunk.
Kergettük az álmot, melyet más vágyai szőttek,
S bennünk napról napra a kételyek csak nőttek.
Kócos, fürtös,
madárfüttyös
vers ágának
végtelen
sorvégein...
Meleg, vidám sugallat,
Síróknak vigaszt adnak.
Nyár dala árnyat zavar,
Szívekbe szerelmet kavar.
Parafrázis
Mikor szédülten bolyongtam, s vakon,
mikor már hittem, hogy mindenki elhagyott,
Isten kivárt, míg csüggedésembe halkulok.
De jó lenne észnél lenni,
az ég alatt csak átsuhanni,
szakadék fölött lebegni,
Holdat ülni, csillagot nevetni.
Örök anya
akár a Föld hátán
ütemre forgó évszakok
homokszem-létű ember
- gyermek anya és nő is -
úgy vagyok
s körém tódulnak mind a versszakok,
összeállnak a rendezetlen szakaszok.
Megvan a szó, az odaillő,
megvan a rím, a visszatérő,
ritmusképlet, szótagszám,
az utolsó vessző a pont után.
Forró levegő száll a légben,
Virág sem hajladozik a szélben.
Színes pompával zöldell a rét,
Szarkaláb emeli ég felé kék fejét.
Emlékszem,
volt már ilyen
emlékem,
volt már, igen,
életem.
Ahol szeretik...
Az ember mindig odamenne.
Ahol megértik,
ott, ahol szerethet.