Visti kedvenc versei
Lassan vissza az ősz köszön
és valahol messzi gondolák
ringnak kék-vízen, öblökön
a tarajok széle ondolált.
Szeretem a verset, a fölöttébb
Csengő lágy rímeket.
Szeretem a hangsúlyt,
S az igéző tiszta verseket.
Írom, amit érzek
Érzed, mit gondolok
Gondolod, mit érzel
Érzem, amit tudok
Egy kedves mesefilm figura
Még a lányom idejéből maradt meg a tudatomba
Mikor megláttam a Poet-on Őt
Arcomra gyerekes mosoly jött
Lelki szemeim előtt megjelent
Egy nem éppen okos
Szőke hajzuhatagos
Kissé kerekded...
Éltem, mi mást tehettem volna?
Jobb dolgom nem volt.
Mikor esni kezdett, üvöltött a róna,
Súlyos könnyén hazasodort.
Dupla a daktil i
Pálmai Anna, kit
gazdagon színez a
rengeteg, szép szerep...
A Bartinán a régi úton ballagok.
Nincs gondom, nincs semmim,
mit elvehetnének tőlem.
Csak szakadt rímek a fejemben,
csak zsongó magány.
A szerelmes daloktól már rosszul vagyok,
Üres az, ami idebent dobog.
Szorító űr, ami most rám talált,
És nem ereszt el sose már.
Önző létem ideje
kifacsarodva
tekeredve
cseppen
faggyú...
zakatoló gépzajok csengenek
már álmaidban is a füleden
élj, hogy dolgozz, emlékek az úton
bámulod, keresztül az üvegen
Valahol egy angyal próbálgatja szárnyait...
Valahol egy angyal próbálgatja szárnyait,
Kitárja, majd összezárja felváltva őket,
A még hófehéren, gyémántfénnyel tündöklőket.
Szonettkoszorú az EMBER emlékére
1. LEJTŐN
Percként illannak semmivé az évek,
a csúcsról csalódottan térünk vissza,
elfáradt útjától a büszke lélek,
a távolság tetteinket beissza.