Z.FarkasErzsi kedvenc versei
"Emlékezz,
Ahogy én emlékezek."
Szól a dal,
És én emlékezek.
ülök magamba nézek
ki vagyok én
ki ez a lény
kicsit koravén
temetőben hideg
gránit alatt nyughelyed
szívem húz lábam indul
hogy veled legyek
Reggel sétáltam,
És azt látom, jő tavasz!
Már minden zöldül.
Szeretlek a kemény télben,
Megbúvó, dermedt reményben.
Hideg szélben láttalak,
Mosolyogva vártalak.
Egész életemben
boldogságra vágytam,
de igaz szerelmet
oly keveset láttam,
mégis azt kerestem.
Hogyan is született ez a híres mondás?
"Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik...!"
Elmesélem, és rögtön lesz is csodálkozás,
ha történetem szemed előtt megelevenedik.
Kínlódik elmémben ezernyi érzés.
Érthetetlen dac, szeretés, vágy, féltés.
Utam hova vezet, nekem sem kérdés.
Miért kell mégis a megmérettetés?
Letérdepelt az alkonyat
Imára hívó harang szavára,
Ég felé szálló hangokat
Szél viszi szét a világba.
Ma hagyjuk megfagyni az éltető napot.
Dobjuk el keresztünket, úgyis megtalál.
Húzzuk ki azt a leggonoszabb lapot.
A szégyen úgyis minden úton ott áll.
Fekszek vagy lebegek, nem tudom, de
Fülemben a csönd fájdalmasan dübörög.
Hittem a tavasznak, virágos rétnek,
daloló madár vidám énekének,
de igaz hitem csalódásba vitt el,
nem hiszek többé igaz szerelemben.
Fenn, a magas hegyek között
van egy kis falu.
A gyermekkor boldog, mondani szokták,
Az ifjú éveket elvarázsolják.
Ők szívükben a boldogságot őrzik,
Nálam a fájdalom is megmérkőzik.
Sok-sok dolgot őrzök a szívem mélyén,
gyakran eltöprengek a múlt emlékén.
Én is voltam gyermek - vidám, kacagó...