abirta kedvenc versei
Légypapírról lóg a csend,
elhalt az utolsó zizegés,
s a széttépett képzet foszló
képsorán az utolsó koreográfiát
ropják a létért küzdő nyeszlett lábai.
Ha lehetnék szellő,
forró nyári éjjelen,
fáradt arcokra simítanám,
minden földi szeretetem.
Anyám.
Mily kevésszer mondtam ki e szót.
Szinte sosem hallhatón.
Anyám.
Azt hittem az a bánat, mikor elhagy a szerelmem.
Azt hittem, az, ha hazudnak nekem.
Azt hittem az a bánat, ha nekem nincs, ami másnak van.
Azt hittem az ha csalódok a barátokban.
Soká jöttél anyu! Már úgy vártalak!
Jaj ne szoríts! Ne húzd meg a csöveket!
Vigyázni kell, tudod, mert ha kicsúszik,
Akkor megint megszúrják a kezemet.
Lelkem a testemmel zuhan a sárba
minden könyörgő fohász már hiába.
Ha egyszer elmegyek
ANGYAL leszek!
Suhanó szárnyakkal mindig ott leszek
Ott ahol sírnak, hol élni sem bírnak
Ott leszek én!
Te voltál múltam
Eltitkolt jelenem,
Meglopott órákra
Feléledt szerelem.
Talán alszom már, de a szívem csak vár
Várja a szívedet!
Hogy hozzám szálljon!
Csillagszekéren, vagy hatalmas szárnyon...
Villanásnyi léted kacatjai között
törékeny percek verdesnek lepkeszárnyon.
Most
tán utószor
letérdelek eléd
hogy kezeddel elérj
csúszok közelebb
utam egyre rövidebb.
Ajkamon mint búvó patak
csendesen buknak ki a szavak:
...szeretlek, várlak, nem feledlek -
álmok honában megkereslek.
Tudod, lent voltam. Lent voltam már ott!
Mégis visszajöttem még egy pár napot.
Szögesdróton innen és túl
Ki van fent és ki van alul?
Ver a szívem, majd megvadul
Bensőmben vak háború dúl.