adamne kedvenc versei
Megjött az ősz, kergeti a nyarat,
tangóra kérné, de ő csak szalad,
lenge ruhája itt-ott meglibben,
megállni? Dehogy, eszébe sincsen.
"Csak halkan, csak halkan, drága, szép Öröm,"
irigyeim ne hallják hangodat!
Ne zavarják nálam új lakodat,
hogy ide eljöttél hozzám, köszönöm.
Ahogy telik az idő és a lét,
a kontúrok élesebbek lesznek.
A szemetet összefújja a szél,
szemétdombok terebélyesednek.
Nem sírok,
csak a lelkem sajog,
csak a fájdalom kavarog
bennem, elkeseredésemben
a könnyem hull,
pilláimon lepereg
- a szívem beleremeg,
ha látom világunk kínjait...
temetőben
Temető sarkában egy
kis sírocska állott,
engem anyám
mindig vár ott!
Nézzél bele a szemembe,
essél velem szerelembe.
A te szemed enyém volna,
Isten tudja, de jó volna.
Te, aki jártál a halál kapujában,
Bekukkantottál a túlvilágba,
Ki megjárta a lélek útját,
Csak te tudhatod, mit éltél át...
A szívében él, és sohasem fárad,
lelkében örökké Ő lesz a támasz,
ott is lesz mindig, hogy fogja a kezét,
segít éjszakákon, hogy csukja szemét.
Az életben mindenki hibázik,
hibáink életünket követik,
nem kell elfordítani szemünket,
tanulékonnyá tesznek bennünket.
Egy kisgyermek szuszog alig hallhatóan,
a pillanat róla szól, csak kicsit rólam.
Emlékezzetek, ahogy Krisztus keresztre feszül.
Bocsájtassék hát meg Nekünk az a szemernyi bűn.
Ez a nap is elérkezett, itt él a szívünkben
a sugárzó
szeretet, egy év után is úgy kell nekünk,
a rózsának
az eső, melyet a Nap sugara csalogat elő.
Újra tavaszról álmodom,
A szürke felhőt kéknek látom,
Ábrándjaimban sokszínű,
Tarka, virágos a világom.
Kósza szél bolyong a réten, a mezőn,
megcibálja őszi fák selyemblúzát.