amalina kedvenc versei
Lassan súlyosodik a csönd,
csak az eső veri az ablakot -
növekvő légszomj szorongat.
Miféle roppant erők lökik
sorsunkat a végső cél felé?
Fülelnéd a régi dalt,
de nem hallod, hiába
könyököl sok nyári emlék
lelked ablakába.
fényt foltoz fáradtan az ősz
az ég homlokán elidőz
merengve igazgat felhőt
táj arcán rozsdaszín szeplőt
festeget megkopott ecsettel
tán elbír a piktorszereppel
átsuhan bennem egy álom...
Anyu nénje Fricike,
Idős, fonnyadt, picike,
De a szíve arany volt,
Övék volt a szatócsbolt,
Messze távol Borszéken,
A sors hozta el nékem,
Pestre vetette a vihar,
A második vérzivatar...
Terített asztallal várt az ősz,
abrosza tarka volt, színes.
Az ősz meg én
két ősz legény,
az avar tarka-
barka szőnyegén...
Tíz sorban mindent "eldalolni
mindent, mi fontos, hogy lehet?"
Hogy abba minden beleférjen:
gyűlölet, közöny, szeretet.
Talán megőrült ez a lány, már maga sem tudja,
van, aki csodálja, más csak annyit mond, furcsa.
De azt pontosan tudja, hogy semmi sem véletlen,
s hogy minden okkal történik ebben az életben.
Köszönöm a mai napot
köszönöm, hogy még itt vagyok.
Köszönöm az édesanyám,
hogy még most is vigyázhat rám.
Mondd, hová lettél, tündöklő nyár?
Elvitted magaddal az álmokat,
csak bujkálsz most, fénylő napsugár,
jöjj hát, vidítsd fel még az arcomat!
Bánatom hagyom az őszi égre,
sötét, komorult felhők hegyére.
S míg szemereg némán a letűnt idő,
ellep a rozsda, a mindenevő.
Úton
Míg helyével kínáló világot bejárni botladoztam,
hogy magamra találni bőségét fosztogassam,
útjának építőköveit léptekben gyűjtöttem:
meglátni, megfogni, érezni köröttem!
Néz rám nagy szemekkel az ősz,
a reggeli avaron nászra hív egy angyal,
és én ölében újra jó ember vagyok,
hisz békét kötöttem önmagammal.