amatorpike kedvenc versei
Pamlagomra legyűrt hiányod
szótalan.
Nélküled időm csak szivárog.
Hol maradsz?
Még virít a vadsóska, a katáng,
a napban langgyá őszül a láng.
Nem nőnek tovább a kis gazok,
a pókháló már deret ringat ott.
Magyar vagyok
A Nyírségben cseperedtem, Ő az én otthonom,
majd az ország szíve lett nekem fő honom!
Éltem életem Pesten, és a meseszép Budán,
közben a Himnuszt énekelték a hullámok a Dunán!
Egy kis mosoly ajka szegletén,
Szeméből sugárzó, égi fény,
Angyal-e? Elveszejtő szirén,
Loreley, ne halld énekét!
Sehol-semmi légvár felhők felett...
életfa ága furcsán megnyesett.
A mű megoldatlan, kényszeredett,
álom és valóság között rekedt.
Este gyülekeztek a sötét fellegek,
Csúf morajlásai félelmet keltettek.
A napfény városa sötétségbe borult,
Szélapó a városba orkánként vonult.
A kihalt utcán nem látni senkit,
ő mégis hallja egy nő lépteit,
nyílik egy ajtó, majd becsapódik,
vaksötét őrzi lelkek vétkeit.
Balaton vízfelülete, mint tükörkép lopja távolságot,
A hullámok megsokszorozzák... Ezt a gyönyörű mohóságot...?!
Az élet értelme mindenkinek mást jelent,
szerelmet, családot, szebb jövőt, boldog jelent.
Az út gyakran göröngyös, mely a célig vezet,
s van, hogy az ember csak kínjában nevet.
Hajnali derengés fut végig a házon,
Hamarosan reggel lesz, ébred a családom.
Először a gazda pattan ki az ágyból,
Kezdi a napját a bevásárlással.
én felismernélek ha szembejönnél velem
lent az utcán tudnám ezek a te lépteid
ezer közül kiválasztanám elképzelem
tudom hihetetlen gyerekkori képeid
Gondolat fut
szárnyal a széllel
parkok fáján
megpihen
levélen billeg
tovarepül
halk suhanással
csendesen...
Szenved sok-sok ember, éheznek és jönnek,
mit kell megélnie egyre több gyereknek?
Vöröslik ég alja nagy csapást jósolva,
bűnbánón lelankad minden lombkorona.
Leszek egy óhaj,
fohász lelkedben,
bűvös áramlás,
gőg az erekben,
vágy az ajkadon,
hang lélegzetben,
leszek dobbanás,
ütem a szívedben.
Benyújtom kérelmem kedvességre,
Kert, udvar, pince rendbe téve.
Nadrágom élre hajtva,
Kipirulva várok a jutalomra.