attilamesz kedvenc versei
Rossz korban születtem a földre,
mikor az öreg fák fény helyett
sötétzöld álmokat susogtak,
anyám egy idegent szeretett.
Illattal telt titkok zuga, kicsiny világ,
hol elvarázsolt fák rejtélye súg éjjel....
Ragyog a hajnal
igéző szeme,
méhecske rajjal
kék égbolt tele
jertek jajgassatok szavak
kályhában a pernye salak
dugába dőlt élet-falak
Csabának és Veronkának
Az élet tengerén
közös hajóban
siklik a víz színén
sorsotok valóban.
Valamikor majd odaérek,
és hozzád gömbölyödök a szavakkal,
akár dorombolt macska-ének,
szívverésem az alapzaj...
Kontúromon színes ceruzahegy sercen,
emlékkönyvecskédben egy lágy nyomat vagyok,
szerelmes levélke a patyolatzsebben,
összehajtogatott, szép, gyöngybetűs lapok
mosatlan zoknit lóbál a tudat
parfümök után pár szavam kutat
Egyszer sem múlt el úgy a Nap,
hogy hitette volna: kiderül,
és a sárból dagasztott várfalak
széleit ültem egyedül.
Adni ennyit tudok csak: a sírvázába
önteni friss vizet, tenni friss virágot.
Emléked száraz, fonott hajtincse mára
megfakult, mint a piros csíkos, kivágott
Húsleves, édes öl, vasalt ing, zokni,
a legjobbat is meg lehet szokni.
Kegyedhez könnyű hozzászokni,
mondod, és elválni nehéz,
minden perc, óra közelebb visz,
s az együtt töltött idő oly kevés...
Itt vagyok, Nagyok!
Árgusok, nézzetek meg jól!
átlátszó test, görbülő alak,
lökdös, taszigál az ösztön,
a bolyhos bolygó mellére rak,
felismerés, kérdés, gondolat
örvény-kalodába zárva,
kimondatlanok, de hátha...