bardosedit kedvenc versei
Megszületsz, sorskönyved nem adják kezedbe.
Lapok mit rejtenek, később sem ismered.
Tán meg sem értenéd. A rózsa tövisét
Szorítni mered még. Jövőt látsz és remélsz.
Tegnap éjjel én egy furcsa álmot láttam.
Föld felett az égen csillagok közt jártam.
Bolygónkra tekintve nyugodt volt a légkör,
nem látszott vihar sem mely` hajókat széttör.
örökkön-örökké
Az örök tél világában,
olvadó tavasz mezején
kalásszal teli nyárban...
Nekem ő túl sok volt,
neki én túl kevés.
Vágyra vágyva túltolt,
kósza, fals felvetés.
Olyan vagy, mint egy csapongó tavasz,
ha hozzám érsz,
esőcseppízű vagy,
olyan vagy, mint a dal
Milyen különös érzés nézni külső szemmel.
Aki életem szerves része volt egyszer.
Ismertük egymás lelkét teljesen.
Elválaszthatatlanok voltunk borúban, napfényben.
A feledékenység előszobájában
többedmagammal tárgyalok,
arrafelé jövet tudtam, mit akarok,
hazafelé menet eszembe jutott...
Fagy lesz ma kinn, a napot télre váltom,
bár felkötötte rongyos bocskorát,
pár tarka toll a messze láthatáron
szépet ígér, követve lábnyomát.
Szomorú szerelem
Hegedűm húrjain fájdalom könnyei hullnak,
Halálos szerelmi bánatom dalain megújulnak.
Kunyhóm közé ástad sírvermemet,
Szívem temetője őrzi hűséggel a szerelmünket.
Elrejtőzöm fűszál mögé,
vizek alá, felhők fölé,
nádszál ringásába,
tört ágak csonkjába,
víz fölé, párába,
kút visszhangjába,
falrepedésekbe,
lebukó nap vörösébe...
Csöpp ország vagyunk a világ szegletében,
rózsás pír arcunkon március hevében -...
Virágok nyílnak,
vállalva nyíltan,
szirmuk, ha tarka,
selymük, mint barka,
szívet-lelket melenget.
Mára már megfakult, amiben hittem,
Magamra maradtam kétségek között.
Lelkem bujdosott, mint bűnös üldözött,
Árván, mint akit megtagadott Isten.
Hölgyeim! Bár én is
nő vagyok,
szívemből köszöntök:
Nőnapot!