csilla77 kedvenc versei
Van, hogy leveszem az álarcomat,
És megmutatom valódi arcomat,
szívemet, a százszor összeragasztottat.
Nagyon törékeny, s csak kevesen láthatják,
Próbálom elrejteni, hogy ne bánthassák,
Mégis van, hogy néha hibázom,
És amikor nem kell, akkor is kitárom.
Szívembe ragasztottam a sok képet,
A veled átélt jót és minden szépet.
Ha szomorú voltam, mindig azt néztem,
De egyszer csak jöttél, s mindet kitépted.
Miért?!... Miért vetted el tőlem,
Talán a boldogságtól már túl nagyra nőttem,
És nem láttam az apró sebeket,
Melyeket szürke életünk karmai ejtettek?...
Nem Te vagy a Nap, mégis ragyogsz,
Nem Te vagy a szél, mégis felkavarod
az életem, s én csak nézlek csendesen,
mert nem tudom, mit miért teszel.
Reménytelenül szeretni, mi fájhat jobban,
Látod azt, akiért a szíved dobban,
de ő nem lát téged, és hiába kéred,
hogy egyszer, csak egy percre vegyen észre.
Álmaidban létezik egy olyan világ...
Szívemben ezer könnycsepp gyűlt
össze már,
S napról-napra több lesz tán,
Mert én mindent a szívembe
gyűjtök, ami fáj,
S benn`a hely egyre fogytán.
Elég egy apró érzés, s mind a felszínre tör,
Az elrejtett ezer könnycsepp hirtelen elönt....
Az esős novemberi vasárnap reggelén,
Mikor borús volt az ég és a fákat borzolta a szél,
Fázva, dideregve ébredtünk, és Te elmentél.
Az égi könnyek már a mi könnyeink is,
S szemünkből csordogálnak,
ahogy szívünk összepréseli.
Összeszorul szívünk,
s remegő kezünk arcunkat törli le...
Ha a világ nem figyel már rád,
Ha elfordult mindenki, a sok barát,
Ha nem jön senki el, akit vártál,
Ha egyedül vagy, s társad a magány,
Akkor hívj engem, én ott leszek...
Megrémülök, mikor látom,
Az élet hogy fogy el,
Alig lépsz ki a mából,
S a holnapot már nem találod sehol sem.
Körülöttem egy hatalmas világ,
De a sorból valaki mindig kiáll,
Ismerős vagy ismeretlen,
Ráadás senkinek sem jár....
Elmentem. Itt hagytam e zajos világot,
Elég volt már az idegtépő problémákból.
Éreztem, hogy lassan felőrölnek a gondok,
S amit eddig jól csináltam, azt is elrontom.
Minden reggel, ha felkel a Nap,
S melletted ébredek, erőt ad.
A szív dolgainál nincsen nehezebb,
Legyen benne gyűlölet vagy szeretet,
ha zakatolni kezd, elveszik az értelem.
Elengedtelek. Megvívtam saját harcomat.
Megszakadt a szívem, könnyek áztatták arcomat.
De már vége...
Reggel veled kelek,
s elkísérsz egész nap.
Félve a telefonért nyúlok,
de magamra szólok. Nem szabad!
Lehetnél nekem napsugár,
mely átölel ha fázom.
Lehetnél nekem gyertyaláng,
mely utat mutat ha nem találom.
Minek a szó,
hacsak bántasz vele?
Minek az égnek,
gyönyörű kék színe?