emem kedvenc versei
Haragom elszállni,
Hangod hallani vágyom.
Összedőlni látszik,
Mi eddig volt az érték,
Ám a valóság mostanság
Feszítő rémálom,
Mert a tudatlan balgák
Sorra megtették.
Megbújok a szívedben, a szemeidben.
Halk sóhajodban keresem a menedékem.
Hosszú szőke haj,
vagy vállig érő barna,
Karcsú lány pirosan
hívogató ajka
Magányosan sétálok a ködös, fagyos utakon,
s a forró nyár hozta szerelmet kutatom.
Néma minden.
Vétkezem, mert emberi a lényem,
gyötrődve gyónok és közben nézem
a komor, kuszálódó füstöt az égen,
mi lelkem poraiból száll fel az éjben.
Az éjszakai csendben ünnepelnek a csillagok
Az égen milliónyi gyertyafény ragyog
Gondolatban én is ott vagyok
S egy szebb világról álmodok.
Miért, hogy a föld fekete,
s miért zöld a fű?
Mért vörös a naplemente,
s mért hegyes a tű?
Fáradtan a könnyekhez,
Homlokommal tenyeremen,
Nézek magam elé.
Így tán könnyebb lesz.
Tépett levél felett,
Árnyak gyűlnek
Csendem köré.
Halántékán sután dobol,
sután dobol,
szemébe sötét csíkokat
gravírozott az ínség,
a nyomor.