emonye kedvenc versei
takarékláng. hogy túlélni épp elég.
álomháló a füstös partokon.
A földi létnek másutt párja nincsen.
Lehet, szférák zenéje volt a kotta,
amikor szeretetből megalkotta,
de nem játszotta meg az embert Isten.
Hűs hajnal újra kertemben talál,
frissítőbb ennél nem lehet... talán.
Lassan elcsitulnak a dalok,
szél susog csak feddőn.
Az esti fénysugár keresi
hajnalát egy lejtőn.
Kisváros utcáin naphosszat
kódorogni így, céltalan,
mint én, mi lehet ennél rosszabb,
de jó, akinek célja is van.
mint zöld erdők, hegyek
vagy kacagó gyermek
s csilingelő kacat,
ébredező patak vagy
messze futó csermely,
kezekben hűs kelme,
és csend és csend és szavak,
félénk, suta vadak...
már koraérett cseresznye-
ikrek bújnak a fűzöldbe.
eső kopog az ereszre,
telóm jelzi, hogy feltöltve.
Olyan az életem, mint egy lidércnyomás,
a gondokat nem oldja meg helyettem senki más.
Elrontott életem talán még rendbe tehetem,
de a szomorú éveket el nem feledhetem.
Néha ma is
visszatérnek
ifjúkori, szép emlékek
arról a szép, fehér házról,
akáclombos kis tanyáról.
Ah, részegség, te hőn áhított
állapot!
Nem is oly régen jártam nálatok.
Pityókás voltam, mikor bekopogtam
házatok
ajtaján,
az talán
fura volt, hogy később jól benyomva fogtam padlót a sárga föld talaján.
Játszik velem a képzelet
Egy
mesés
látomás:
Fejem pihen
Anyám ölében...
Ez a nap is elérkezett
zamatos illattal,
ma fülemüle ébresztett
lenyűgöző dallal.
Anyaszívvel tűrő lelked
Sok gyermeked nem becsülte...