ereri kedvenc versei
Hóvirág álma
tavaszi zsongás helyett
jeges szerelem.
Korábban már oly sokszor hibáztunk,
a szakadékból éppenhogy kimásztunk,
most óvatosan tovább kéne menni,
gyógyulni, pihenni, fellélegezni.
Itt kurrog a párkányomon,
fejét kérdőn hátrahajtja,
hol van a megszokott morzsa?
Reggelimet alig várom.
Vészjóslón hallgat az éj, túl sötét az ég...
A bús virrasztásból legyen végre elég!
Érteni nem lehet, ez a félelmetes;
a lélek, mint lehelet, hideget keres.
Kinek jó ez...
mindig harcolunk séma,
tedd a szívedre véres kezedet...
mit hagyunk hátra, mocskot és szennyet,
s leégett tájat, csonka füzeket.
Szonett két elrohadt harangvirágról
Mint két elrohadt harangvirág, tikkadunk,
Habár a nyár az ajtót be még nem rúgta,
Mégis a vén cúg a padlásról azt súgta,
Hogy mi még hallgatva is túl nagy zajt csapunk
Tavasznak ébredező világában
virág-gyökeret serkent a napsugár,
ébred az élet a lélek parazsától,
gyengéd ölelés kábító madárdaltól,
szemedben az újra és újra, derekam...
Élt egyszer egy apró egér,
otthona pár nyárfalevél.
Házat épített belőle,
nem sikerült túl erősre.
Süt a nap, mégsem trilláznak a madarak.
Jeges szelek pásztáznak csupasz ágakat.
Ti vagytok a jövő, s voltatok a tegnap.
Rólatok érdemből dicshimnuszok szólnak.
Értetek férfinép sok rossz szokást elhagy,
majd a magas égből csillagot lehozhat.
Mi lesz ebből?
Ki a házból, Mici, fogytán van türelmem!
Mancsod nyomát itt bent tovább nem tűrhetem!
Kutyának kint helye a falusi portán,
Pláne, ha vedlik és szőrszálakat szór rám!
Nem várom, hogy magasztalj,
Csak becsülj meg, kérlek!
Maradjon emlékeidben
Minden szép ígéret.