evica920 kedvenc versei
Hölgyek! Ti szende, kacér szentek!
Nőiségetek előtt meghajló szikár tölgy a férfi,
mely korral elveszti sűrű lombját,
de a felétek áradó hódolatát sosem;
vágyittas tekintetét rajtatok legelteti.
Nagy Imre és társai újratemetése
1989. június 16.
Mi mindig újratemetünk
múltunkkal folyton perelünk
mi mindig újratemetünk
Habpehelyfoszlányok nyújtóznak
két kőszirmú vízrózsád körül,
áttetsző kelyhedben mosódnak
lelkem sós tükrei bűnömül.
A folyó most a tengerhez ér,
a csónak visszafordul és tétován megáll,
még gyönge illat csupán a hajnali szél,
a sötét lombok közt majd hangjára talál,
többé nem aratok és nem vetek,
a Hold áttetsző, a felhők rejtelmes tusjelek...
Volt idő,
amikor még nem volt vers, se költő,
csak köveken pattintott tőszavak,
s volt ki érezte, lelkét megtöltő
muszáj-hang előbb-utóbb felszakad.
Rám ismersz-e még lepleim alatt,
látod-e arcom, ha daróccal fedem,
s mi bársony volt, ma súlyosabb szövésű,
elviseled-e, hogy takaród legyen?
Az anyósom dagesztáni,
ezért tud jól dagasztani.
De hogyha ő maláj lenne,
nekem egy kis tigrist venne...
Vágytam őszt, mikor pacsirtacsókok űztek,
s szőlőhegyek zöld szelével jött az alkony...
Ma nem történt semmi,
csak lehullt a fáról a virág,
és porba dőltek a dáliák.
Eme szép pár egybekel ma,
a templomba jöjjetek!
Meghívták a rokonokat,
urakat és hölgyeket.
Fekete-fehérré kopott
Ez a frizura nem lopott
Amorf alak sétál ó-lábon
Régen utazott már lóháton
Szemén hályog szürke vagy zöld
Neki nem színez már a Föld...
Ha azt hiszem, jó, épp akkor lesz rossz,
Ragyogó aranynak látom, de kosz.
Gyönyörű napsütés, hideg napok...
Virágzó kertben is elhervadok.
Ha a messzeségben felragyog egy csillag,
nem válogatja, ki láthassa meg,
félvilágnak gyújtott égi pitypang
szórja szét a sziporkahegyet.
Már megint nem tudok aludni.
Fülemben zakatol a vers...
Hallgattam csöndben az ágyban,
Hogy halkan nagyokat nyelsz.