fekaagika kedvenc versei
Megtépázott szívvel jártam a világot,
életem alkonyán leltem boldogságot.
Sötét, zord fellegek uralták az eget,
villámként jött felém ragyogó kikelet.
Bánat és boldogság
nem zárják ki egymást.
Boldog szerelem világot jár,
árnyként követi a sebzett madár,
szenvedése minden szárnycsapás,
ha a szépséghez hozzáér,
csőre között reccsenve omlik szét.
Legbensőbb énem rejtekét
a magány szorítja régen.
Házassági évfordulóra
Szikrázott a nap fölöttünk,
Mikor a templomba mentünk,
Kapuban állt falu népe,
Nézték, a menyasszony szép-e?
Szeress, ahogyan még nem szerettél,
Nézz úgy rám, ahogyan még sosem néztél...
Magányos estéken nézem az eget,
támaszkodom az erkélykorlátra,
s fenn látom magam előtt a végtelent,
vajon hogy jutok el olyan távolra?
...De szívemben nem tölti semmi a szerelem helyét.
Szeretem a fáradt éjfélt borral köszönteni,
Szeretek a bús emléknek búcsút inteni.
Szeretem, ha cinegeraj zenét komponál,
De ágyam engem minden reggel egyedül talál.
Aranyhalak egy kristályvízű tóban
Une petite chanson (d`amour)
Már kopottra álmodott álom minden éj,
amikor a karomban aludtál el,
és minden reggel, mikor velem ébredtél,
sosem hittem volna, hogy képes leszek
valakit egyszer ennyire szeretni még...
...Bennem csend honol, én vagyok a magány.
A talány kimérten rám nyitja szemeit.
Izgulok főfogásként az ő asztalán.
Imádom a csodával határolt lényedet,
amit újra és újra átjár a képzelet,
mégsem tud betelni véle.
Búcsúcsókot hint felénk
a júliusi éjjel,
itt járt köztünk egy hónapig...
Hová lett a kedves,
ölelő világ,
pelyhes állú éjek,
sárga kis virág?
A gitárom húrjait halkan pengetem,
Az eső veri monoton az ablakom,
Nem áll össze a dal, bárhogy is akarom,
Egyik sem az a hang, ahogy én szeretem.
Ha nyár lennél,
Én szellő, mi simogat,
Ha villám lennél,
Én dörgés, mi mindenkit riogat,
Ha virág lennél,
Én méh lennék, ami beporoz,
Ha fenyő lennél,
Én a rajtad logó toboz...