gabi44 kedvenc versei
I.
Bércen, ormon mély csend
Honol,
Ágak rejtekében
Bujdokol
Az enyhe fuvalom.
Lassulva dobog a rég megfáradt szív: csendben.
Oly jó most ülni a nyugvó nappal szemben,
eget lesve, hallgatni a suttogó fákat,
és hegyeket nézve, sóhajtani párat.
Vártam már e
szép napot,
nagymamikám,
itt vagyok!
Idő sodrásából mondd, hová jutunk?
Még van-e ott azon túl látnivaló?
Van-e más egyéb, mint haláltakaró,
ez csak a kezdet, vagy ennyi volt utunk?
Lengedező pilleszárnyon
érkezett ma a hajnal;
Minden madár téged köszönt
csivitelő víg dallal.
Édesanyám,
drága kincsem,
tenálad jobb
anya nincsen!
Halhatatlan balzsammal bekent
Szundító antracit éjjelek...
Az est csöndje elvékonyul,
szobámban riadt valóság.
két akkord között
Beszorultam két akkord közé,
már-már azt hittem, megint halott.
Sercegett, amint ujjam köré
hamisan hárfámra csavargott.
Oly korban írom meddő soraim,
Mikor nehéz már költőnek lenni,
Mert a mosoly eltűnt az arcokról,
És nincs ok többé már énekelni.
A nyár margóján, fény-esőben indulok.
Ünnepi hangulat, derű, harmónia.
Most lélekhangom tündér-dala iránytű,
Pohárnyi kék, jön az új év - szélparipa.
Hol van a határ, míg szívünk összeérhet,
s lángolhatunk sötét messzeségnek?
Az elsőben még szépen csillog a remény,
A másodikban már csak a gyertyafény,
A harmadikban érzel valami déja vu-t,
A negyedik talán tényleg elűzi a mélabút,
Az ötödiknél még emlékszel, mi a neved...
...húzz közel érints öleljél engem
borzongatóan csókold a testem
karzatos vállad nyeljen magába
zuhanjak bele misztikumába
poros szívemben mennyország lakol
valami kinti idegen pokol ás itt
érvényteleníteni szép meséimet
álmomban az ismeretlen férfivel volt
csak jó és szép a valóság szörnyűség
mely idomítana de meg nem török
mert szívemben az elemi ösztönök
erősek s távoli csillag vonzása...