gazzo kedvenc versei
Parasztember az, ki dolgát megteszi,
takarít istállót, s búzát vág rendre.
Az Úr szavát tettekkel követi,
s még hajlama sincs az embertelenre.
Aki ma koldus,
az lehet holnap gazdag,
és a szegénységből
búzát arathat,
lehet szép kenyere,
aranykemencéje,
de a szíve mélyén
ott van szegénysége.
Nem értek a szavakhoz,
Nem értek a rímekhez.
Mégis néha hív egy hang:
Fogj tollat, és írd ezt le!
Magasba terített betonból szőnyegek
áldoznak homálynak ózonos, kék eget.
Közéjük lomb zöldje reményt ereszt,
mint kápolnában oltár, kereszt.
Irónia?
Vannak felelőtlen emberek,
kik mindig maszkot viselnek,
hogy az adott körülménynek
tökéletesen megfeleljenek.
AKÁRMI bajom van,
te fogsz hazavárni,
üzenem a sorsnak,
nem tud hazavágni,
erős az akarat,
hiába madárnyi,
kolibritudatom
nem hagyom blamálni...
Virágillatú, csalfa leány a tavasz.
Megbabonáz, rád kacsint a ravasz.
Este van
eltaposott tüzek
melege tombol
homlokodon
Szemeidre
rákéredzkednek
a pillák
Csillag-álmaim...
Oly világban élünk,
hol nem érték a rend.
Tengetjük a létünk,
a szerzés most a trend.
Nagy költői a magyar népnek,
örök zsenik, halhatatlan óriások!
A nyomotokba sosem lépek,
hallás nélkül fals hegedűn muzsikálok.
A tűz és a víz két örökös ellenség,
nem lehet közöttük sohasem békesség.
Dúl az ádáz harcuk szinte lankadatlan,
ellentétük bizony már feloldhatatlan.
Cérnaszálnak végét sodorta tétován,
mikor sóhaj landolt a varrótű fokán...
Átfűzte a cérnát, rám pillantott - némán,
mint egy apró tündér, ült a kanapéján
Kupidó vagyok, a szerelemnek istene,
Enyém a romantikának bűvös ereje.