harmatszal kedvenc versei
Kétségbeesetten
zúgnak fel az imák
ahogy az emberek alatt
szétszakad a világ
Ahogy eltépett csonkjain
a beszennyezett földnek
összeomlanak
a hegyek és a völgyek.
Mélyből törnek a vágyaink,
odafönn beteljesülünk,
boldogságunk halálunk,
egyetlen tánc az életünk.
Egy gombnyomás, ennyire vagy csak tőlem,
úgy érzem, nagyon menekülsz előlem.
Azt hiszem, túl sokat kaptál belőlem,
fáj, hogy nem keresel, hiányzol mellőlem!
Borus most minden, az ég sem felhőtlen,
kedvem sincs és a hangom is erőtlen.
Kecskebéka felmászott a meggyfára,
a magasból rábrekentett Ádámra
Gyere bátran, szakítsál a gyümölcsből,
úgyis lehull, s ne egyed te a földről!
Magamnak vagyok e kései órán.
Csalfa karjaim síró asszonya.
Nincs öröm, mely díszítené e strófám,
ébredésed éj-lényem alkonya.
Megszólít-e még egyszer a véletlen,
ha tele üvöltött emlékeim széthagyom,
vagy elkergetett álmaimtól kérdezzem
Ki emlékszik már, hogy miért vagyok!