ibolya23 kedvenc versei
Teljesen csupaszok már a fák,
eljövendő nyarat álmodják,
arrébb örökzöldek pompáznak,
melyet északi szél hintáztat.
Néha jönnek zűrös és feszült napok,
ilyenkor a lelki békénk meginog.
Kétségek gyötrik a tudatunk;
biztos, hogy jó úton haladunk?
Vettem jegyet
Szívedhez megyek
Nem retúrt
Nincs visszaút
Kifogyott a
pezsgős üveg,
ott maradt az
üres üreg.
1974-2005
Szólt a tenger,
Mi van a szemeddel?
Többet ne sírj,
Medrem csak ennyit bír!
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Mondd, miért kell sírnia a költőnek?
A magány sűrű leple zuhan reám,
mert senki nem vár reám.
Hol a holtak lelkei viaskodnak,
az örök gyásznak parancsolnak.
Rég letűnt már a nap, csak én vagyok ébren.
A titkot súgó végtelenséget nézem.
A hegy felett felhők menetelnek.
A sötétben fények tündökölnek.
Bárcsak lenne erőm elfogadni,
Amin változtatni úgysem tudok,
Bárcsak lenne hitem, hogy kitartsak,
Még ha nyakamon is már a hurok.
Még karod közt itt, mégis oly messze,
Nem tudom már, holnapom még lesz-e.
Semmivel se vagyok több vagy jobb nálatok
Mégis csak nekem fáj, amivé váltatok
Hová veszett el minden emberségetek
Hogy már csak nekem szent, mit mondok s ígérek
Rögös útján eltévedve
Megbotlott a gondolat,
Elfeledte minden lépte,
Honnan indult, s merre tart.
Mosolygott a könny is,
Mikor Téged látott,
Szemednek kékjéből,
Szeretet sugárzott.
Egy átmulatott éjszakából,
csobbanás a hűs habokba.
Gerinced merev, s Te mozdulatlan
itt fekszel, a fehér ágyon kábulatba`
Nem mozdul már kezed, lábad,
csak vagy, kerékbe törten!