irenfi kedvenc versei
Egyszer majd elmegyek,
ha meghív a távol,
intenek nagy hegyek,
semmi meg nem gátol.
egy kicsit nem jól hallok,
egy kicsit rosszabbul látok,
egy kicsit mindenem fájdogál,
megfogott a sok rám szórt átok.
Szívemben gyászolok
Nem csak halottak napján gyászolok
ha kimegyek a temetőbe
szívemben van minden szerettem
kik elmentetek örökre
Őszi séta
Messze még a kikelet,
hirdetik őszi szelek,
a lágy esti szellőben
sétáltam, kedves, veled
Száműző Isten zengése a fülnek,
az élet sói arcomon kiülnek, -
régi mosolyom örökre elapad,
friss virágok szegélyzik utamat.
Gyújtsunk gyertyát azokért,
akik ma nincsenek velünk,
tegyünk virágot sírjaikra,
hogy enyhítse a fájó sebünk.
Lángoló szívem vágyálmon
Vándorolt a végtelen pusztákon.
Úgy féltem én a kihalt vidéken,
Az árnyak körülfogtak,
Bezárt portákon a kutyák vonítottak.
Szomorú szerelem
Bánattal kószálok a tarnapart peremén,
Rád gondolok a tiszta szerelem szépségén.
A végtelen kék ég felé száll szívem dobogása,
A Tűzlángjainknak se lesz már olyan lobogása.
November
Tombol a szélvihar a temetőkertek alján,
Az elmúlás csendes sírhalmán.
Szomorkodik a naplemente a letört ágak lombján,
Ledőlt kereszteken üvöltöz az orkán.
Térdre borul az ősz a télnek,
Hideg napokkal nehéz napok jönnek.
Megkondul a harang az ég templomán,
Besétálunk a temetők kapuján.
Széles, kopár vidéken élek
Lágy, fényes éjszakákon.
Szerelmes szívem érted dobog,
S varjú károg fenn a fán.
Gyászruhám alatt
emlék feszíti bordám
- bennem élnek Ők.
*
Halhatatlanok
Ők, amíg emlékeink
életben tartják.
Játsszatok most, gyertyalángok!
Szomorú az est,
a csillagok és a Hold
szürke fátyol mögé bújt,
gyászos képet fest.
Ha már az sem elég, béklyóba léptem,
és önszántamból vettem fel a hámot,
nyűtt-igavonó értetek a létem,
legalább ne használjatok korbácsot.
Színek, képek, illatok, ízek,
Nem mondom, hogy Isten, segíts meg!
Nem, nem és nem! Szavak kavarognak,
Úgy érzem, kegyetlenül gúnyolódnak