irenfi kedvenc versei
Nem feledem, mily sok volt, mit
előbb csak reméltünk,
nem feledem el, mily sok volt
az, mit mi megéltünk.
Volt, amikor úgy éreztem, megállt az idő!
Helyben toporog, a feszültség érezhető.
Árnyak, járatlan utakon járok,
pokolban otthagyok átkot,
sodor a végtelen.
Hol vagy? Kereslek a messzeségben,
kereslek földön és égen,
nélküled nem létezem.
Egy évvel öregebb lettem,
ünnepelnek
fényes csillagok énfelettem.
Kívánom,
ezen a napon, a szeretet
járja
át lelkemet, kapjak hosszú
életet.
"Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot",
szemembe néha csípős könny szökött,
mikor a mezőn hűtlenek taposták
az általa teremtett virágot.
Karöltve a csönddel. Oly kietlen
Otthonunkba haldokolni járok.
Dadogó szívemmel őrizetlen
Testem Téged feketében gyászol.
Lappangva leselkedett az érzés,
kételyek fellege fejem felett,
hogy csillapítsam szívem verését,
írnék röpke dalt, mely bennem rekedt.
Mennyi ember! Nézem őket,
nem néznek fel, csak előre.
Vagy tán még le. Cipőjükre.
Senki sem les a felhőkre.
Ha majd itt a tél,
És vacog a cinke,
Lesz-e dióbél,
Csak egy picinyke?
Ahol az út véget érne,
a láthatónak kevese!
Rácsokat húz a képbe
a fák függőlegese.
Nyújtasz segítséget,
azt jó szívvel tegyed,
tudhatod, a végén
jó Isten megfizet.
Nem adhatok mást
Neked, csak a szívem,
nem nyújthatok mást
Neked, mint a lelkem.
Kedves Poet társak,
üzenetet küldök Nektek,
hogy betegségem miatt
nem juthatok el Felétek.
Szeretteimmel vagyok
gondolatban mindig,
elkísér engem e cselekedet,
akár egészen a sírig.
Tizenkét hónap,
ebből áll az élet,
körbeforog, mint egy kerék,
ezt nyújtja a természet.