kaoszpirula kedvenc versei
tavaszi napsütésben csillog a húgy
odahányok kellemesen csak úgy
a hazaút az mindig gyorsabb
mióta a szeretetet
bennem ki kell találni,
kétdimenziósan létezem
nagyapám újságlapjain.
Suttyomban beszökött a pesti ősz.
Avarral szórt járdán kolbászol,
a külső Üllőin szöszmötöl, időz,
amit Vöröshadsereg útjáról
neveztek vissza nemrégen.
nekem az idő az eltűnt mesterem,
ő tanított egy furcsa múlt-színpadon,
s mint napfény árnya télidőn, szüntelen
helyem keresem vakon, dühös nagyon.
Körülöttem a csend néha összerezzen,
- a nap forró arcán mállik a lazúr,
valami kéne, hogy örömet szerezzen:
néhány korty ital, egy olcsó kis l`amour...
Óhajtom, mint föld az esőt,
Bár eljátszom, hogy bosszant,
Mikor anyám kiöleli belőlem a rosszat.
a kis templom misét kongat
szutyok-szürke fönn az ájer
búvik madár és haszon-vad
ébredni később is ráér
szabad péntek szabad szombat
talpra magyar fuss munkáért...
elmondhatatlan erő feletti,
felbuggyan, meggyűr, körbevesz.
összerendez, és kint van benned,
eső, de belülről permetez.
A gesztenyegurító Grónay-k
nosztalgiájából kiszerettem,
de néha a lehetett vóna itt
szöszöl, zizeg még a zsigerekben.
a megfagyott bimbó nem nyit
virágot de az ablakon jégszirma nő
fénytörésben megrepedt az istenhit
a türelemhez kevés az idő
Te, aki a kőnél hajolsz!
Hagyd, hadd éljen az az árva gyom még!
kilátás
száradt hajlakk szivacsos ég
szivacsos vakság szögletes szögeid
szemszögeid a tenyered
az ecset végén két csepp
fájni csak hangosan lehet...
Ma - mint mindig - veled keltem,
jó lenne újra írni az egész tegnapot,
úgy nézel rám - a pillanat beleretten -
így ember szakítópróbakor szokott.
Megcsócsált s titkon kiköpött szóklisék
és nélküled-évek száraz törekén.
Látod, nem remegek már, hogyha belém
döbben a táblán távoli ősöd térneve.