kapocsi.ancsa kedvenc versei
Újra futok! Istenem, újra futok!
Meglásd, az olimpián is indulok!
Az élet velem még mindig oly kegyes:
nem adom fel! Már futok, szívem repes!
Hová lettek a remekművek,
az öröklétű igazságok,
az önmagukhoz mindig hűek,
a kortalan, nyíltszívű srácok?
Csak felváltva jönnek a holnapok,
Végtelen körforgásba lesznek tegnapok.
Rácsot, bilincset mosolyogva elfogadni,
És a monotonitásban megrohadni.
Dideregve bújik elő a Nap.
Köd van kint, dér a fák alatt.
Fagyos téli reggelen zúzmara az ablakon.
Itt van ez a pillanat, a szívembe belopom.
Elhagytak a boldog békeidők
el kellett adnod üvegcipőd
kenyérre és vízre cserélted
legyen végre mit enned...
Már csak versekben létezem,
szavak hínáros ingoványa
tartja felszínen életem,
de érzem, nemsokára...
egymáshoz bújva álmodnak az ingek
kimosva belőlük jól a régi nyár...
Se csillag se lomb mégis
valami vég nélkül esett
a semmibe fékezni se kell
kihűlt magától egy csepp
szívemben reszket fészkelne
ott se jó sehol se igazán
a léleknek kell amit nem lát
érzés mi olykor felkavar...
Vándorló, álmodó lelkem
Már morzsolja a hidegét.
Vénségemre könyököl már a sötét éj,
Elemésztette életemet a rövid idő.
Kiknek koronájuk messzire gurult
Nem te vagy a legkisebb fiú
Úgyhogy semmi esélyed a királylány kezére
Igaz királylányok sincsenek
Csak munkáslányok
Akik már annyit hajlongtak a gépek mellett
Hogy koronájuk leesett messzire gurult
S nem mentek utánuk
Szeresd hát őket...
Párizsba tegnap berohant a csősz.
Külterületek közt futott esztelen.
Szőlőt ettem épp a lugasok alatt.
És találkozott velem.
Kérdezted rég: - Mi fontos neked? -
válaszomat akkor kinevetted.
Befagyott a pokol
dermedt láng és zúzmara
egy jégcsap kapaszkodik belém
talán beleolvadok
talán elégek
talán porrá zúzom az oltárt
amelyen anyám felajánlott az isteneknek...
Feketén ásít felettem egy felhő,
néma csend fogad a bazársoron,
- ma nincs karácsony, Jézuska sem jő -
magányomon magammal osztozom.