kicsikincsem kedvenc versei
Hallod, mit súgnak a lombok?
Minden fa vigyázva figyel:
Ez mi a szösz?
Lám, az öreg tujafáról
hallik a lombsuhogás.
Nem keresem a rímes szavakat,
csak annyi kell, mi magától akad,
a sor végét cifrázni nem fogom,
inkább legyen dobpergéssel rokon,
legyen a vers dal, néha víg zene,
máskor anyák siratóéneke.
és három szonett
Bár továbbsodort a Sors minduntalan,
és szívem falán gyűltek a sebhelyek,
nem menekültem - az úgyis hasztalan -
de múltam rávett, hogy óvatos legyek,
persze nem húztam magam köré falat,
és még elszédítettek a szép szemek,
de minden megváltozott egy perc alatt,
mikor egy szép napon megismertelek.
Már fent ül trónján az éj királynője,
tenger hullámzik palástja alatt,
rámosolyog a Hold, hogy üdvözölje,
szétáradó fénye dagályt fakaszt.
Sonetto di Fiore
Csipkét horgolnak a felhők az égre,
ajándék verőfényben úszik a táj,
a Nap bársonyfátyla hull a vidékre,
téli sebekre gyógyír a fényvarázs.
Néha úgy érzem, angyal őrzi a léptem,
talán az Ég küldte hozzám hű követét,
csak álmomban találkoztam vele régen,
ma velem marad, míg újra leszáll az éj,
a kottákat lapozza a gyertyafényben,
szárnyával felszítja a kandalló tüzét,
együtt repülünk minden varázsos éjen,
még ha vihar dúl is kint éppen, elkísér.
Eddig tagadtam, de leírom, üsse kő,
ez a tél végi ünnep mindig meghatott,
bár ilyenkor, tudom, a rózsa a menő,
szívesebben írok egy könnyű dallamot,
és ezzel a lepkeszárnyakon libbenő
szépséggel köszöntöm a Valentin-napot.
Bár a tavaszt festette az égre a tegnapi alkony,
éjszaka bősz orkán száguldott végig a parton,
tépte szegény fákat, hogy egy ép águk se maradjon,
égzengés keltett, pedig így sem túl sokat alszom.
Ez egy lassú vers
Fejemben csend, merengek, szeretlek?
Lehet, mert csellengek, nem lelem helyem,
perceket szentelek, ezeret neked,
keresem kedved, engedj lennem veled!
Ó, mily balga a lét, hisz vesztébe küld
régmúltat, ha kacér jövő enyeleg,
gyöngykövein révült álma ténfereg
magános pőrén, mely vágytól részegült.
Alkony suhan észrevétlen bíbor tisztásokon,
álmosan susogják lombdaluk hajló berkenyék,
altatót dúdolva alant kis forrás cseperész,
hűs kövein sün motoz, majd csöndben továbboson.
6.
A mulandóság
tükre nem hazug, veled
néz farkasszemet.
Tűkön ül karácsony.
Szúrós, puha párna.
Műszín Szent testével
Plasztik éjen árva.
A Gárdonyi út keskeny derekánál,
mint útjelző, lakik az öreg gólyapárnál
három pelyhes, kelepelő gólyafi.
mint valami kétélű istenség
piros mocsokból kimosakodva
figyelem miként pusztul az emberség
- hiszékeny álszent riadalma
megtagadom az égő emlékezést
ahol megkésett minden bocsánat
és titokban belevágtam a kést
amíg szentté avatták aurámat...