kicsikincsem kedvenc versei
"Félek, a gyönyör lankatag,
elvész úgy, mint az almaszag.
Repülnék, járnék a hitben,
tarts meg, ha tudsz engem, Isten"
Vers a hazaszeretetről
Nincs a Földön más hely, mely gazdagabb nálad.
Hullámzik tengere színarany kalásznak.
Smaragdzöld legelő sok jószágot éltet,
Hegy ezüst patakja táplálja a földet.
Magányomban utcát járva,
Látom őt ketrecbe zárva.
Ott ül ő a rácsok mögött:
Grafit szürke pitbullkölyök.
Koránkeléshez megvolt a kávé.
A vasútállomásig negyed óra csak a séta.
Vegyesbolt, óvoda, templom,
- vannak utcák, mik nem változnak semmit -
mintha ez a reggel lenne kölyökkorom hagyatéka.
Tizenéves koromban sok évben libapásztor voltam,
aratás után libáinkat a tarlóra hajtottam.
Kalászokat szedtek fel, és közben bögyük
vastagodott,
amikor jóllaktak, a libasereg szárnyra kapott.
Alföldi falu volt az otthonom,
ahová a szívem ma is vágyik,
a hegyvidék sosem volt rokonom,
akármilyen magasztosnak látszik.
Kitartó ez a nyár,
szívat a forróság...
mint egy hős indián...
Már érzi a nyár az elmúlás szelét,
szomorkodva csügged a sárgulás.
Őszapó megvillantja fogsorát,
táncba hívja jégszívű télanyát.
Gyötrő gond még százszor teltebb, mézes
ízt is megmérgez, és feldúl derűt.
De amíg nem ízleltél keserűt,
nem tudhatod, hogy milyen az édes.
Csak egy szerelmes történet
Forog a gömbölyű magányában
Rózsaszín fátyolba takarva
A szerelemtől leállíthatatlan
S fogadom a karjaimba
Ugye, érezted, Te is tudod, mi a szerelem?
Tél fagyában mezítláb járni virágos réten,
forró testtel, türelmesen várni a havas jégen,
csokrot kötni a jövő ígéretéből... kettesben.
"szárnyam nincsen, mégis szállok,
vágyam sincsen, mégis vágyok
szelíd szépre, igaz szóra,
ember szíve szülte jóra;"
A vidám nyár kétségbeesik,
az ősz koporsójába hullik,
a fonnyadt tél sírjában nyugszik.
Fázol, zörögnek csontjaid,
reszketve dőlsz a falnak,
s köréd a bágyatag szelek
lomhán homályt kavarnak.