kicsikincsem kedvenc versei
Gondoltam, mielőtt eltávozom,
beszélek vele, felhívom telefonon,
s pár dolgot kérdezek tőle.
Mindennapok
Szerelmes szívek amikor összeérnek
álmodozón, megszületik egy új élet.
Picike barlangban utamra indultam,
óvó szeretet maradjon, azt kívántam!
Működésképtelen család voltunk.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi, amit más nyelven olvastam vagy mondtam,
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Csak azért sírok olykor, hogy vigasztalj,
ám szívemben a bánat mosolyog,
a felszökő könny jajszava igaz dal:
Akik sírhatnak, boldogok.
Láttál-e már derűs, nyári napon
Faágak közt feltűnő kék eget,
Minden levél enyhe szellőszárnyon
Meglebbenve, mint feléd integet.
Mindig veled.
Vigyázok rád.
Törődés, szeretet neked.
Nagyon szeretlek téged.
A valóság képeit letakarom,
És a képzelet kapuját kitárom.
Hogy eltaláljon hozzám az értelem,
Mikor új érába siklik az életem.
Lennék újra kisfiú,
szerethető szépfiú,
kire rámosolyognak,
arcára puszit nyomnak.
Játsszuk végig, hogy
szeretsz mindhalálig,
hogy éltető kenyerem maradsz,
míg föld az égtől
el nem válik,
játsszuk végig ezt a
tenyérnyi boldogságot,
látom magamat álmaidban...
Még mindig mozdulok,
ha rezzen a szemed,
és tekinteted átölel,
lassú simogatásod arcomon pihen.
Havat kavar a szél,
Nyomasztón hinti szét
A tél leheletét.
Az ég csillagszemét
Fáradtan lehunyta.
Egy csillagfényes, gyönyörű, langyos nyári este
Fiú a lányt az ablakrésen keresztül leste.
Figyelte, mint vonaglik a lengén fedett teste,
Másra nemigen figyelt, így hát ez lett a veszte.
sodródik a tenger
az élet peremén
megyek tovább
Nemcsak egy régi lódenkabát fakul ki kiégett fű-színre,
Az élet is, mire elvégesül, hasonlón... semmi színre...
Kemencepadka, gubbasztó semmi,
régen összedőlt a búbos háta.
Jó lenne újra ott tenni-venni,
sóhajtva sóvárgok karácsonyára.