kincseshaz kedvenc versei
Mindig a szívedre hallgass,
megmutatja
az utat, amit járnod kell, a
bajt
neked így sosem hozza el.
Jó anyám, az éj, holdarcú anyácska
álmok puha bölcsőjében elringat,
csillagok fénypaplanával takargat,
altatót énekel, mint szép madárka.
Még
Lehet
Rosszabb is?
Egyszerű nem
Volt még sohasem.
Derült idő, derült lélek,
ilyenkor érzem, hogy élek,
szívem nyitva, befogadó,
távol a rossz, itt van a jó.
a csendről, a szerelemről írni kéne.
a mindenről, mi éppen semmis.
hogy kapaszkodunk az együttlétbe,
s hogy eső kattog kinn is - benn is.
Gyújtsd fel a lámpát, égjen a város.
Keresztülmegyek minden fájdalmon,
Minden átkon.
Az idő nem volt kedves hozzánk,
Lassan én is belátom,
A tükörben bámulom magamban szeretethiányom.
Már nem simogat meg az arcod,
Már nem kívánom hallani a hangod.
Már nem foglalom imádságomba a neved,
Már örömmel tölt el, hogy más úton megyek.
A Költészet Világnapjára
Nézd Kincsem, ahogy táncol a rét.
Égnek a szívek, tombol a Feromon.
Robbanni készül a Tavaszi Lét,
Szerelem fakad most is, mint egykoron.
Mindenki fejét lehajtva maga elé néz,
sután pihen a sok ölbe ejtett kéz,
megtörtnek látszik a végtelen akarat,
a panasz sem keres már fájó szavakat.
Amikor átkarolt,
csóvát vetett az alkony,
fénylő szeme perzselve úszott szemedbe,
szembogara tükrében
sugárzott világod...
A két kölyök szeme tágra nyitva,
lesnek be, nézik, mit csinál.
Az üveg másik oldalán a lény feláll,
lassan, komótosan lépked.
Hazugnak nevezel,
s mégis, te etettél édes,
de fájdalmas hazugságokkal,
de még így is, a rengeteg csillag közül
én rád nézek.
Az életünk e Földön
Útvesztő labirintus.
Jobbra-balra tévelygünk,
A kiutat keressük.
Mesebarlang a bábszínház,
remek, színes a paraván.
Előbújik két figura,
kicsi Tádé és Mazsola.
...
s nem látom tisztán a holnapom.
Félig telt poharamba kell még,
kell még egy kis magyar fröccs, kell még!