kincseshaz kedvenc versei
Mikor nem tudtam, hogy mondjam el,
mert minden szó kevés, minden hangsúly ellenem.
Mert félreérthető, mert vissza nem vonható,
annyiszor volt már kimondva ki nem mondható.
Reggeli fohász
Egy újabb évet
hozzá kell tennem
eddigiekhez;
még egy évvel
öregebb lettem.
Elborzadva nézem a világot.
Hatalmasok, háborúk, hiányok.
Beteljesedett turáni átok.
Csak maradjak jó, erre vigyázok.
Záhonytól keletre
egekből hegyekre
árnyékot bólogat
viharos alkonyat.
Jó lenne sokszor egyedül lenni,
a csendben egy kicsit elmerengni.
Őszi napsütésben Visegrádon járok,
fent a fellegvárból vén Dunára látok.
Ragyogó az idő, felhő nem zavarja,
őszi falevelek hullnak az avarra.
1848
1848-at
sorban átírták a nemzetek,
a szabad eszmék fellángoltak,
és forrongtak az emberek.
Elmék megnyíltak
eszmék születtek
igazság beszélt
szabadság született
bilincsek törtek
emberek gyűltek
forrongó tömegek
hős, bátor szívek...
A szelíden suttogó szél szeretete
Játékos-kék égboltra feszül,
duzzadt felhők paplanjára ül,
bukfencezik a napfény felett,
szivárvány ölében tekereg.
Éjjeli álmom oly távol, messze csapong pillaszárnyon,
fáradt pillám nehezék, lecsukódni restell még?!
Szolgaságunk idejében
Minden ember csak beszélt.
(Petőfi Sándor: Márciusi ifjak)
Hajnalpír csóvája kerget
sok-sok álomtalan percet,
"rohanva végzetébe már..."
fény éjsötétet felzabál.
Erdei ébredés
Az éj most már csak halvány szürkület,
a madarak dal parancsra várnak.
Búcsút intve hosszú éjszakának,
nyitja csőrét a tollas testület.
Ma még, most még itt vagyok Veled,
holnap... ki tudja, ki fogja kezed?!