kodrane kedvenc versei
A tó vize
már zöld arany,
a fény lassan a vízre száll,
de még egy bíbor csíkot fest
az égre a napsugár.
Azt tartja egy régi mondás:
Odafent a mennyekben
Isten mellett üres szék áll,
arra vár, hogy egyszer végre
őbenne a legjobb anyós ülhessen.
Kint élek az élet peremén,
sötét rengeteg közepén,
indák fonják körbe testem,
gúzsba kötnek engem.
Akaratlan loptad magad szívembe.
A távolból talán a csillagokat lesve.
A Holdak neveztél, s szemeimben
láttad a tengert.
50. születésnapra
Amikor az utad feléhez elértél,
hálás vagy minden megtett kilométerért,
gondolj majd arra, mit mondanak a bölcsek:
50 fölött kezdődik csak igazán az élet!
Mikor lesz vége?
Mondd, mikor lesz ennek vége már?
Rád mindig csak a nehéz munka vár?
Lassan véget ér a hosszú, forró nyár.
Az idő is halad és őszbe fordul már.
Celeb vagyok, celeb,
ámuljon mindenki,
megteszek akármit,
nem érdekel senki.
A puha kezed pont illik a kezembe,
Mekkora szerencse, hogy még most is te jutsz az eszembe.
Minden, mi szép s minden, mi jó,
Az Te vagy!
Tűz kandallóban,
Nap sem hevíthet jobban,
Kis mécses lobban.
Az én fiam nyolcadikos,
kinőtte a tornatrikót.
Komoly lett a beszéde,
van már neki zsebkése.
Hídon állva, végtelenbe váltva a gondolat,
S figyelve, lepled miként takargat
Flamingószín a hajnali ég,
és látni, amint délre kiég,
délibáb rezzen - tarka bazár,
szomjas a város, por a határ.
Szőke kalásszá
Nemesül a táj -
Recés barázdát
Gurít a szántó
Ne ess rabul a csalóka, hívogató fénynek,
az érzékeidet őrülten megbabonázza,
ámító ragyogásával elkápráztat téged,
kecsegtető az illúzió sötét ruhája.
Ezért szeretem
Nagyon szeretted. Lágyan, forrón szeretted.
Tejjel és édesen. Tejszínnel. Fahéjjal hintve.