kodrane kedvenc versei
Huszonnégy óra, s huszonnégy lélegzet,
huszonnégy ima a közelgő végzethez,
huszonnégy óra, s huszonnégy gondolat,
huszonnégy gombóc, mely szorítja torkomat.
Szemedbe nézek én,
Bízom, még él benne remény,
Vágyom, hogy elragad az a pillanat...
Feketenévnap, december 29.
"Március 7." a dátumod,
Téged ünnepeltünk e napon,
December 29-e is rólad szólt,
ekkor mentél el 23:30-kor.
Dédelgetek egy régi álmot,
kaptam tőled egy kék virágot,
ibolya volt? - vagy búzavirág?
De csodaszép volt az a virág!
Ruhámra tűzted, rám nevettél,
s mindörökre enyém lettél.
Ajh, szép verset írtam...
Egyszer elolvastam...
Házassági évfordulónk emlékére
Rád gondolok most is, s arra a Nagy Napra,
melyen karjaid közt vittél a templomba.
Vörös rózsából csokrot köttettél,
belőle egy szálat a szívedhez helyeztél.
Ma a remény apró szilánkját tiportad bennem szét...
Nyolc nyolcsoros a reményről
(De Odaát)
A titkok túl nagyok,
És én halandó vagyok.
Nem érek a végére,
Nem leszek a lét éke.
Ó, röpke tavasz, pöttöm lány!
Napfény repít szellők szárnyán,
neked csilingel sok virág,
átölel e színes világ.
új érzés hív
a lelkem igazat mond
mást nem akar az élet
Hegedű hangja sír bele az éjbe,
Lepke szárnya libben a lámpafényben,
Nyitott ablakból hangok sora árad,
A húrokon felsír csendesen a bánat.
Oly hosszú volt, és sötét az éjszaka...
Jegesen ittam a tegnapi kávét.
S fiókba nyúlván cukorhoz kanálért,
Elért fülemig a lány hívó szava.
Szegedi fagyos Tisza-part,
üres parton csak a szél szaladt,
szürke csend ült le a tájra,
a folyó már a tavaszt várja.