kovycs59 kedvenc versei
(vagy métely)?
Nem tudom, mit tegyek,
Féljek vagy meneküljek,
Megfutamodni nem akarok,
Mi viszket, érzem, megvakarom.
1956 emlékére.
Róluk csak szépen, róluk halkan, kedvesen:
tettrekészen elesni mentek csendesen...
Tanácsot adott a vajákos asszony:
"Hátfájásra pálinkával borogasson!"
S mivel páromnak is fájhatott a gyomra,
a tanácsot azon nyomban betartotta.
Elrepültek az angyalok a földemről,
sír a nyár, tavasz, a tél,
homlokán verítéke kiül a télnek.
S jönnek a gonoszok, jönnek.
Ráncok gyülekeznek a homlokomon.
Már rég nem aggódom saját sorsomon!
De parányi fényem átadnám Neked,
Hogy a sötétségben ott legyen veled.
Miért éppen így, miért nem amúgy?
Susogja a szél csak úgy, csak úgy.
Eső áztatja a ruhákat földig,
égi csatornából dézsából öntik.
Ősztündér ül
Csipkebokron,
Zápor csendül
Hűs égbolton.
Felvidék
Barkó várának romjai
már messziről integetnek,
Őrmező és Homonna közt
arra járót lenyűgöznek.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Hogy benned egy teljes, ép világ él?
- te vagy a föld, a nap, a hold s az éj.
Hogy veled a cseperedő gyermek,
egy tiszta lélek, ugye nem felejted?
Elfeledett, halott romok,
rozsdamarta vassínek,
veszélyt rejtő hulladékok,
ember hagyta kézjegyek.
Mint parittyából dobott kő,
elszállt a fakó, néha színes élet,
már csak romok közt keresték,
boldogságtól fájó édes keservet.
Hevesben
Hevesben áll büszkén az öreg hölgy,
Rajta pompázik ezer meg ezer tölgy.
Oldalán fenyők díszelegnek.
Olykor a bányák zavarják a csendet.
Irgalom, Uram, a szenvedésem szorongás.
Nincs több könnyem a gyötrelmem csökkenteni.
Kegyelem, Uram, olyan nehéz a kínlódás!
A fájdalom egyre nő, nem tudom csillapítani.
Tisztelt Vezér-úr, Fene-ség, vagy micsoda!
Mi lenne, ha fellátogatnék magához oda?
Virraszt a szívem, mindig hozzád vágyom.
Fáradt éjszakákon, ha elkerül az álom.
Lehunyt szemem mögött felsejlik egy képen,
az a fényes szempár, úgy ragyog, mint régen.
Hangod finom selyme csak nekem muzsikált,
érintésed édes volt, mesebeli varázs.