lantgyorgyi3 kedvenc versei
Szabadság szárnyán repülnék oda.
Ahol nincsen idő, csak üres tér.
Ahol örökkön-örökké őrizhetném.
Mindenkit, akit szeretek én.
Lehullik nyelvemről a szó
vajazatlan karéja,
bonthatatlan a mondható:
így dadoghat a néma.
Lábam alatt,
mint száraz rőzse,
roppan a fényes hó,
beborít és oltalmaz
a pihe-puha takaró.
Az angyalok körülvesznek,
Szólongatnak, szeretgetnek...
Barátnőm! Menjünk el mi is a farsangi bálba!
Én egy csupor méz leszek, és te öltözz virágsziromruhába!
kenyérsütés
Készültségben a pék, ásít a pékinas.
Álmosak a reggeli fények, lustán ébred
a város. Kökényszínű, hajnali égen
szürke felhők takaróznak, a kékre
bádoglavórok csendjébe csobban
csepp-csepp csapvíz, nézi az égő
villanykörte, néha pislant egyet.
Ha végignézek az életemen,
Minden napra jutott kegyelem.
A gyengébbeknek szükségük volt rám,
Ez adott reményt, hogy mindig van tovább.
Hosszú útra indultál,
soha nem jössz vissza már,
drága, jó cimborám,
nem horgászunk együtt már.
Képzeletem karavánja
száll távoli utakon,
tekintetem megcsodálja
a fényt minden hajnalon.
Susogó, halovány-kék selyemkendő.
Szélfodrok felett kacérkodó csillagrongy.
Szivárványt kikönnyező bíboreső
szívgörcsömből az életnek még kibont.
Túlzsúfolt világban élünk
Megraktuk magunkkal
Nem csoda hogy mindentől félünk
Hát mért bírnánk épp az agyunkkal
Felfalnak a kétség percei:
Semmibe futnak az évek...
Tehetetlen már az erős is!
Nem járt-e még le időm?
Legyetek jók, amíg tudtok,
Legyen béke a lelketekben!
Jó, ha szívetekben nem hazudtok,
Hisz rossz, ha becsület nincsen!
Szülői házunk már régen árválkodik,
kulcsát is lassan más fogja fordítani.
Otthonunk múltja mélyre gyökerezik,
nehéz a változást immár elfogadni.
A bőröm alatt bizsergett a véred.
Izzott ereinkben sok kimondatlan
szó. Ősz meghiúsult könnyével ébredt
a hajnalunk, majd nyár sugarával romlatlan,
ragyogó álmot álmodtam.