lejkoolga kedvenc versei
Egyszer majdnem apa lettél, a gyermeked már megfogant...
Névnapodon felköszöntünk
rím-faragott formában,
meg is isszuk az áldomást
virtuális kocsmában.
Fényes arany nyilak szikráznak szerte,
Nap úgy érzi, meleget kell adni a lelkekre.
Jóságot, vígságot, emelt érzést rejtve,
A bánatot, a bút, szomorúságot elfelejtve.
A redőnyöket szél zörgeti,
ablakokat eső veri.
Sok vaku villan, távolról üstdob hangja,
valaki petárdáit durrogtatja.
Virág szoknyája lebbenjen,
tavaszt ébresszen vidáman,
a Nap fénycsíkot leheljen
harmatcseppnek orcájára.
Horizontudvarnak
Holdfény-köntösében.
Szellősuhanásban
Csillagest tükrében.
Kegyetlen, de mégis szép volt ez a világ,
áhítottunk mindig valami nagy csodát.
De nem minden az volt, aminek az látszik,
tudtuk, hogy valami itt bizony hiányzik.
Az élet fénylő sugara
Utazás hosszú vonata.
Napfényben tűző rőzseláng,
Őszidőben kis gyertyaláng.
Lépteim elvesztek
a szivárvány alatt,
ködössé vált az út,
amelyen haladtam.
Ez a nap is elérkezett
Műtőben az orvossereg
Tárt karokkal várnak engem
Maszk alatt is felismerem
Tavasz nyargal a dombokon,
Élet virágzik a lombokon,
Rügyről fakad a boldogság,
Szerelemről énekelnek a pacsirták,
Gólyahír, kék ibolya, hóvirág
Fűben bújó megannyi kis virág...
Szükségem van rád,
Miért is titkolnám!
Este vár a vacsorád,
Mert fontos vagy!
Sose mondtad, de én tudom,
mi a szíved legfőbb vágya,
mert régóta bánat marja,
s lelked nyomja tenger árja.
Halad a szekér, néha nyikorog,
éhes a gyermek, a gyomra korog,
az élet ily egyszerű, lenni és enni,
s a végtelenen tovább menni,
vándorbotot megmarkolni,
akadékot félretolni,
haladni tovább az úton,
tankolni lélekkúton...
A szabad ég alatt mindenki egyforma,
Ugyanúgy nézhetünk a fénylő csillagokra.
Ugyanúgy melegít bennünket a nap,
Ugyanúgy mindenkié minden pillanat.