lenartanna kedvenc versei
Halad a szekér, néha nyikorog,
éhes a gyermek, a gyomra korog,
az élet ily egyszerű, lenni és enni,
s a végtelenen tovább menni,
vándorbotot megmarkolni,
akadékot félretolni,
haladni tovább az úton,
tankolni lélekkúton...
Taraj virít feje búbján,
Ő az úr a szemétdombján.
Hajnalban mindig hallod,
Amint felkelti a napot.
Áldás szálljon minden sasra,
ne sérüljön soha szárnya,
Szent földeket bejárhassa,
víg nótáját dalolhassa.
Lehetne szerelmem,
vallott már szerelmet,
hogy engem is szeret,
de jobban a netet!
A lényeg rejtőzhet néhány szóban,
és írtak négysorost minden korban.
Ha veled vagyok, ragyogok,
Az érzéseimbe szinte belehalok,
Egy légtérben érzem lelkedet,
Az életem veled új értelmet nyert.
Van neve, mégis idegen kórság.
Egy alakváltónak nevezném,
mely diffúz és zavaros szétszórtság
bennem és rajtam... úgy levetném,
s szeretném, ha már magamra hagyna,
vagy megnevelném, de idegen.
Magam vagyok a természet rejtekén,
a fák lombja és virágja eltakar,
sokszor szállanak felettem a fecskék,
hangjuk, a csiripelésük nem zavar.
Ha akarsz menni, nem tartalak vissza,
Nekem a szívem, lelkem tiszta.
Szívemet szabadon szélnek kitárom,
várostól távoli békés világom,
természet erejét testembe zárom,
te romló, rút világ, kizárlak mától!
Egyszer nyár és egyszer tél,
mondjad, te mit szeretnél,
inkább tél vagy nyár lennél?
Vágyó képzelet megmaradt ott bent a lelkemben, mint a szép pirkadat,
már nem kell a vad jelen, elég, ha még rezdül a szép pillanat,
sors elrendezte az időnek gőgös válaszát, lassan elhalványodnak a fények,
oly sokszor arcul csapott a hamis múlt, de én már semmit nem szégyellek.
Hetedíziglen követlek meg téged,
Nemzedékünk minden bűnéért, Uram.
Kegyelemért hozzád vezetett utam,
Hisz` a kín lelkemben hamuvá égett.
Kocsis Zoltán emlékére
egy kósza névnap néhány zenemű
zenekari és zongora-cédé az oktáv
véget ért az élet az a táv amit
kéretlenül végigfut mindenki
dúl-fúl
Valahol elegem lett belőle,
hogy az élet útvesztője
csak diktál és diktál,
a pénz a nagy király.