lepko.ila kedvenc versei
Vándorló, álmodó lelkem
Már morzsolja a hidegét.
Vénségemre könyököl már a sötét éj,
Elemésztette életemet a rövid idő.
Rőt bíbor arcomon
Fekete éjszakák szenvedései,
Gyötör múltam legendás emlékei.
Misztikus karavánok sora bontakozik ki
az ezüst hold fényében.
Vagyok kis földemen, amúgy gyalog,
velem ballag az idő, hű kutyám,
s talán valahol fenn az angyalok.
Egyszer átjutok lelkem tűfokán,
ahol felhők mennek, az ég marad.
A remény privát. A csend még szabad.
Időkapu. Átléptem, hát megszülettem.
Ajándékot is kaptam, s lám, megszerettem.
Csecsemőként hoztak a földi világba,
Tapasztalj, élj utat - a nyomorúságba.
Víz tükrében álmot látok,
magukat csodáló fákat.
Tükörképük tükörképem,
elmerül az ég kékjében.
Álom-bákom
Olyan leszek, mint a nagyok
pókfonálból létrát fonok
ég padlására felmászok
felhőlomban kotorászok...
Mondj egy mesét, mondj minden este!
Hadd nyíljon meg a képzelet!
Mielőtt elpihen a teste,
a lelke hadd szálljon veled!
Oh, anyám, de megrogyott földi sátrad.
Soha nem kímélted, s tépte gond, bánat.
Őrzik ráncok s csontjaid minden kínját.
Lelassult járásod, mint aki most kezdi földi útját.
Télapónak sok a dolga,
Sok kisgyerek nagyon várja,
Számba veszi sok csomagját,
Pápaszemén nézi a listát.
Esküvői fogadalom
Kapaszkodj a fellegekbe, s szállj velem.
Kapaszkodj a két kezembe, s maradj velem.
A vágyaim meghalnak,
messze, messze szállnak.
Sűrű ködben úsznak,
nagykabátba bújnak.
mosolyogva nézek le egy szív alakú levélre,
forgassuk fel a világot a fiatalok szeretetével.
Mindent, mi szép, mi gyönyörű.
Mi nem fájó emlék.
Úgy, de úgy, biz isten, eltennék!
Megmutatnám, ha kell.
Tél elé futó,
még az ősz itt bennem él,
hajam is őszül.
Akkor nemzetünknek sanyarú volt sorsa.
Csak az égben tudták, kinek mi lesz sorsa!
Ott voltak béklyóban, ítéletre várva
Aradon, s Batthyányi a Budai várban.