lilapetunia kedvenc versei
Lewis Carroll: Ajánlás (The Hunting of the Snark)
Egy drága gyermeklánynak,
emlékéül a napsugaras óráknak,
tengerparti sustorgásoknak
Régesrég egy távoli tájon,
Hol tenger moraja hí`,
Élt egy kislány, halhattad nevét:
Úgy hívták, hogy Annabel Lee;
Nem volt nekünk más gondolatunk,
Csakis egymást szeretni.
Szeretnék egy jobb világot e torz világ helyett,
hol az élet áldás és nem átok,
hol jó emberek állnak a jó emberek mellett,
s nem csak a haszonra várók.
Ülnek tolószékben a bejárat előtt,
remegve várják, valaki csak eljön,
Minden szem az ajtón őrködik,
tekintetük a nyitódásra felfénylik.
Ott, hol erdők mélyén ős fák magasodnak,
gyorsan halványulnak pászmái a Napnak.
Bokrok között lustán fészkelő árnyékok
nyújtózva uralják az erdei világot.
Mikor a lelkem útra kél,
Elkíséri az esti szél.
nem a hegy izgat
csak a mászás
ezen a csúcson
úgy sincs kilátás
csak szédülés...
Ki szeretetben él, nem büszkélkedik,
Másokat nem gúnyol, s nem uralkodik,
Soha nem hallod azt, hogy hibáztatna,
Vagy hogy másoknak fájdalmat okozna.
Hogy születik a zseni,
talán millió ígéretet
mind magához veszi?
Töltekezik, mint a kolbász,
s az információk tömkelege
csírát ereszt fejében,
s a tudás bölcselete kinyílik,
mint egy áttetsző szirom.
A szeretetet nem pótolja semmi
Lehetsz milliomos, lehet zsáknyi pénzed
- lehet a másikat kevesebbnek nézed.
Lehet, hogy kincsekből építed világod,
de ez illúzió! Egyszer majd belátod.
Anyám gyakran sírt - szinte mindenért,
ha koldust, csonkát vagy vakot látott,
szívébe sokak fájdalma befért,
szerette ezt a kerek világot.
Elszálltak az évek, sajnos megöregedtem
Az évtizedek már elrohantak mögöttem
Az élet vihara már csak suttogó fuvallat
Nem bont már háztetőt, tornyokat, falakat