lorso kedvenc versei
Esteledik, apró cseppek hullnak,
a házakban lassan fények gyúlnak.
Istállóban nyerítenek a lovak,
vacsora után mama mosogat.
Vezetett a Pista, átjáróhoz érve,
nem állt meg, mivel nagyot nyílalt veséje.
Nem érdemeltelek, tudom,
egy tőled égő hajnalon
elveszítelek majd,
de addig még velem leszel,
ölellek és úgy alszom el,
hogy dúdolsz nekem dalt
Az éj leszállt a békés tájra végül,
varázsfátylat terít az őszi rétre,
vele már minden gondolat kibékül,
fölötte feldereng a Holdnak fénye.
a nevetés
A humor gyógyít,
testet-lelket felszabadít
egy kiadós nevetés,
kacagás, kuncogás,
pukkadozás,
röhögés és vinnyogás,
rekeszizom-remegés,
bútemetés.
hogy a csend ilyen üres tud lenni
valaha ha becsuktam szemem
és nagyon akartam
láttam a rózsák illatát
és hallottam hangod - éreztem
ahogy ujjad megérinti arcom
kezem nyújtottam feléd - tudtam
valahol elérlek nem féltem...
Tudod Mari - hajol elém anyám
az éjjel angyalokkal álmodtam
hófehér szárnyuk takarta
paplanom ráncai közt búsuló magányom
tenyeremben sírt a tegnap
egy gyöngykönny hullt kezemre
ujjam formálta volna - gyenge
hát engedtem le a földre...
Zúzott kövek, mocskos talpfák,
tíz tonna rohadék száguld - felém,
hófehér arc, csukott ököl,
szájszélen egy huncut mosoly - hajol,
már földig ér a homlok,
az a mosoly elveszett - reszket,
kövek közt lépés kesereg,
földön zokognak - szürke fellegek.
ma is vártalak
ünneplőt öltöttem magamra
arcom pirosítottam
tenyeremben melengettem a volt időt
fázott - velem reszketett
mikor simogattam - felnevetett
Elfáradt az öreg levél
Őszi falevél
Vihar tépte faanyán...
Napsütötte réten
Zöld dús fa tövében
Piknikre készülünk
Titok körülöttünk
Nincs felhő felettünk
Boldogok vagyunk
Egymásra mosolygunk
Vadrózsát csodáljuk...
Egy lombkoronán ültünk
Te meg én
Eltakart egymástól a sok
Zöld falevél
Ősz van s az ágak közt
Mind nagyobb a fény...
S újra itt veled.
Pár éve még nyár
vége volt.
Most szeptember köti
össze kezünket.