lorso kedvenc versei
Apró darabkákból rakom
össze kis kirakósomat
- életem - csak pillanatok
fűzve keskeny fényfonálra
Reszket a harmat
pók fonalán,
szirmait bontja
szép tulipán
Sudárba szökkent már a nyár,
rekken a meleg odakint,
csak eresz alatt hűs az árny,
s fecskefütty bontja szárnyait
Toporog bennem a maradás,
pedig tudom, mennem kellene,
hagyni mindent, mindent,
vesszen az, ami úgysem lehet.
A rét harmattal ékített
szálai közt hajnal vacog,
a napsugarak kévébe
kötött, aranyló fényboglyák
Nem férhet ehhez semmi kétség,
magától születik a szépség,
fejlődik, burjánzik szemedben,
csendesen rögzül a szívedben.
Csak kacagok rajta, mily csúf
komédiás ez a nagybetűs Élet...
béketűrést tesztel folyton,
ölembe hajít nagy végtelenséget
és nem néz rám sem, amikor
csendesen ordítva emésztem magam,
ha terhet szakít nyakamba,
attól vagyok csak szabad és súlytalan.
Lábujjhegyemen lebegve hintek csókot
a finom bőrén illatos nyakadnak,
hol áramló verőereidet óvod -
s apró barázdák bőrödön tapadnak.
A hiányod esőt hoz magával kéz a kézben,
a felhőkből most zuhognak a szemed-kék könnyek,
erejük csapódik le a pocsolya fenéken,
e nehézkes érzések szívemen élősködnek.
Olyan vagy, mint az ételben a só,
tüdőnek levegő,
a zubogó vérrel
bennem áradó
Mily` melankólia, az Élet türelemre int,
a ténytől, hogy ez felemészt, csak félretekint.
Megannyi gőgös módszerrel szorítja a torkom,
mindent megtesz, hogy a bőrömön áthatoljon.
Ahogy a mellkasodon feküdtem, eszembe jutott,
milyen, ha a Nap aranysárgára festi a fákat,
hallgattam, ahogy egy érzés ereiden átfutott
a véreddel - s a szíved pereméig áradt.
Megsárgult fotó.
Halványan még látható
Kedves emlékem.
Nézem a macskát, ahogy játszik,
Dobozba bezárja magát,
Mancsával mint hadonászik,
Neki a karton most a világ.
Nem hiszek a szerelemben.
Vagyis többé nem tudok.
Átélve pár boldog órát
Nyomot bennem az hagyott