lorso kedvenc versei
Úgy vártam a tavaszt!
Becsapott a ravasz...
Nem csordul az eresz,
Hajnal hideg, deres,
Örömet nem szerez.
Te vagy nekem fűszálon a harmat,
ezüstfán a tüske és levél,
hajladozó indán a madárdal,
hűs esti szélben - meleg ölelés.
Óriáskerék
Óriás a
belvárosban,
Fehérvárunk
szíve dobban
Apám szárnyait letépték,
Sorsát más útra terelték.
Nem volt választása,
Irány az iskolába.
Viruló arcomon nyomot hagyott az éji bánat,
messze szaladt békés álma a csendes éjszakának,
a vén Hold ezüstuszálya mindhiába ringatott,
és takartak be aranysugárral fényes csillagok.
Megállt az óra, már nem ketyeg.
Nem árad folyó, nem nő a hegy.
Vágy
Suttogó fák között rövid sétán
egy maroknyi veréb előttem száll.
A szél borzolja fakó szárnyait,
nem viheti éltető álmait.
Zsigeri cédák
tapossák az árnyékom.
Halált köpülve
ringatnak a zsinóron.
Másfél éve már, hogy legyőztelek.
Soha egy kicsit sem szerettelek!
Életem része lettél már örökre.
De néha elfelejtelek kis időre.
Mint fekete impulzus,
vágtad ki szívem szinuszcsomóját.
Mély, vaskos dobbanások után...
Ahogyan beszippantottam az illatod,
miközben csókáradatban szemedbe néztem,
oly kék, mint az ég, és mégis oly zöld, mint a fű,
nem tudtuk eldönteni, de azóta is magam előtt látom
érintésed, s bőröd még mindig a bőrömön érzem,
nem tudlak lemosni magamról,
mint a pillanatragasztó, úgy rögzültél bele örökké tudatomba,
és nem tudok felejteni...
A tavasz elviszi
Ahogy szemed kékjébe nézek,
Megmártózom az óceánban, s
Ezernyi csillag ragyog le rám.
Lemetszettem múló érzéseim hervadó virágát.
A gond az, hogy az én szerelmem nem ért véget,
A tied meg el sem kezdődött.
Csípte dér a hajnalpírban
Imbolygó kék fény-azúrban,
Puszták pírja vörös foltja,
Karcsú ágát Napba fonta,
Erdő, mező tűzbozontja.
Mikor a székbíró mondja: tájm,
a két játékos már készen áll.